Hogy is kell menni a Hungexpóba????

Ha a Hungexpo utaztatott bennünket, akkor a napidíjat és az egyéb úti ellátmányt náluk, az ő Városligeti központjukban kellett felvenni.

Egyik kolléganőm, Zám Edit, sehogy sem tudta megjegyezni, hogy lehet e távoli vidékre odatalálni, és én elmagyaráztam neki, hogy milyen egyszerű feladat is ez.

-         Ugye tudod, hogy a 70-es troli vonalat Sztálin elvtárs 70 éves születésnapja tiszteletére nevezték el 70-es járatnak. Tehát ne szállj fel, semmilyen más számú (például 78-as) járatra, mert elvisz a keleti pályaudvarra, és onnan már csak a bánat van…

-         Ó, remek! Köszönöm, ezt nem fogom elfelejteni! – és csodák csodája, Edit gond nélkül odatalált a Hungexpóba. 

Sőt az egész Házban híre ment, hogy Edit tutira tudja a jó útvonalat.

Történt egyszer, hogy Margitka (Boldizsár igazgató titkárnője) a Hungexpo devizakeretére utazott Moszkvába, divatbemutatóra, öltöztetőnek. Ő nem járt olyan gyakran külföldre, nyilván fogalma sem volt róla, hogy kell a Ligetbe menni, de tudta, hogy kit kell kérdezni.

-         Drága Editkém, kérlek, magyarázd el nekem, hogy kell kimenni a Hungexpóba?    Szeretném felvenni az ellátmányomat.

-         Várjál csak, koncentrálok! – mondta Edit, és nagyon elgondolkodott. –

-         Figyelj Margitka, tudod-e, hogy mikor halt meg a Lenin?

Margitka szeme kerekre tágult, erre a kérdésre egyáltalán nem számított.

-         Mert akkor könnyű lenne odatalálnod, mert azzal a bizonyos számú busszal, kell elmenni, kimenni, vagy átszállni a Liget felé valahol a Majakovszkij utcánál. Csak vigyázz, nehogy a Keleti pályaudvarra menj… izé… tudod mit, inkább vegyél egy taxit és számold el, az legalább ott áll meg a ház előtt… 
 És hát így is történt minden, Margitka (belföldi „dologi költség” címen) taxival ment a komplikált címre.

Mi persze dőltünk a röhögéstől, de csak akkor engedtük ki a sátáni kacajt, amikor Margitka már – rendkívül furcsa arckifejezéssel, becsukta maga mögött az ajtót.

Edit pedig – kicsit bizonytalanul megkérdezte

-         Valamit nem jól mondtam, ugye?

-         Hát figyelj, Edit! Nagyon is jót mondtál! Csak! Ugye, először is nem a Lenin, hanem a Sztálin, másodszor, nem meghalt, hanem született, és nem a busz, hanem troli a nyerő jármű, a többi stimmel. De mindegy is, a lényeg, hogy jót ajánlottál neki a taxival.

-         Szóval nem szifilisz, és nem Krupszkája! – mondta Edit nevetve….

Ezek után, ha bárki kérdezte az utat a Hungexpóba, mindig megkérdeztük, tudod-e hogy mikor halt meg a Lenin?

Hungarotex vezetők, vezetőváltások - Tobak Gy. Viki emlékei

Új vezérigazgató

A Tranzakciós főosztály nagyszájú, mindenkivel barátkozó pályakezdő munkatársaként a Ház legillusztrisabb emeletén dolgoztam. 

Ugyanis az 5. emelet két dologról volt nevezetes: az 510-es szobáról, mert a Konstrukciós osztály bonyolításában dolgoztak a Cég legszebb csajszijai, (és ez hatalmas elismerés volt, hiszen a 70- es, 80- as években közismerten a Szép u.2. adta a város legszebb, legdögösebb, akkortájt igencsak cosmopolitannek számító hölgyeit, ez is megérne egy-két megemlékezést) és ezen az emeleten volt még a Szakszervezeti, a Személyzeti és a Pártiroda, no meg itt volt a Vezérigazgatóság is.  

Ez utóbbi lett a vesztem. 

Egy kellemesnek induló napon kedvenc Fábi Ági kolléganőm megkért, hogy menjek át a vezérigazgatói titkárságra, mert jött egy igen fontos üzenet csőpostán (csőposta emeletenként csak két szobában volt, mi a titkársághoz tartoztunk). 

Mit sem sejtve mentem át az akkor éppen igazgató nélküli igazgatóságra, ahol a titkárnő helyén egy idősebb, nyugdíjas látszatát keltő, nekem akkor bácsikának tűnő úr üldögélt. 

Miután megtudakoltam, hogy ő is a titkárnőt várja, letelepedtem mellé és jól elbeszélgettem vele, hogy addig se unatkozzon. Elmeséltem minden vállalati pletykát, amit a pár hónapos ott tartózkodásom alatt megtudtam a Cégről. Különösképpen, hogy ki kinek a barátnője és ehhez hasonló, igen komoly témákat, amikre úgy gondoltam egy nyugdíjas igencsak kíváncsi lehet, majd biztosítottam róla, hogy mindig ráérek egy kis beszélgetésre, és a főnökeim nagyon rendesek, nyugodtam jöjjön be a szobánkba, még a szobaszámot is megadtam. Majd a csőposta tartalmával távoztam. 

Mivel elég sokáig elmaradtam, a beszélgetésről kedvenc osztályvezetőmnek, Fehérvári Zsuzsának is beszámoltam, és kértem, hogy ha ez a helyes bácsi bejön, ők is fogadják majd szeretettel. 

Egy óra sem telt el, mikor hívatták Zsuzsát, hogy bemutassák az új vezérigazgatónak, Darvas elvtársnak, aki természetesen nem volt más, mint az én nyugdíjas bácsikám. De a javára írandó, hogy Zsuzsának megköszönte a meghívást, és néha, néha be is nézett a szobánkba. Közben telt múlt az idő, a Konstrukciós osztályról átkerültem a nevezetes 510-es szobába! 

Új vezérigazgatónő

Egy nap a titkársággal egy folyosórészen lévő mosdóba kézmosás közben összeakadtam egy ötvenes, telt karcsú hölggyel, és mivel a vezérigazgató titkárnője éppen beteg volt, úgy gondoltam ő helyettesíti. 

Szokásom szerint elkezdtem az ismerkedést. Bemutatkoztam, és elmesélten neki, hogy miért fogja itt jól érezni magát. „Bemutattam” az emeleten dolgozókat, s mivel igen érdeklődő volt, röpke negyedóra alatt mély ellemzést adtam a vállalat egészéről. 

Elmagyaráztam neki azokat a „fontos” dolgok, amiket nem árt, ha tud ahhoz, hogy képben legyen, mint jó titkárnő. Majd, ahogy visszaemlékszem – és később több százszor visszahallottam – közöltem, hogy ez nagyon liberális cég, és ne féljen, nem kell agyon dolgoznia magát, főleg, mert most éppen nincs vezérigazgató.  

Mire megszólalt, de van, és bemutatkozott Szabó Józsefné vagyok. 

Mondanom sem kell, hogy ezek után, amikor belépett az új vezérigazgató-helyettes, Tomor János, azonnal megmutatták, nehogy – mivel a konfekció iparból érkezett – varrassak magamnak vele egy nadrágot.

Fábi Ági: Pályafutásom első közvetlen főnöke volt, és nála jobb, okosabb, emberibb vezetőm soha nem volt, noha jó pár munkaviszonyban eltelt év van mögöttem. 

Ha ő kerül szóba nekem mindig a PARITÁS jut eszembe. Belépésem után egy héttel kérésemre elmagyarázta a számomra akkor még kínainak tűnő, misztikus és izgalmas, titokzatos és szexi szót, PARITÁS. Rám nézett, és rögtön felismerte, teljesen felesleges belebonyolódni, ezért csak ennyit mondott: a paritás az paritás! 

Később aztán valójában megtudtam, mi is ez a külkertechnikai kifejezés, de akkor már egyáltalán nem tűnt szexí kedves, titokzatos szónak. 

Bár évtizedek teltek el azóta, a Hungarotexen belül is megjártam több osztályt, Ágival a mai napig tartom a kapcsolat, és ezúton is köszönöm, hogy elindított, lazán, humorral és nagyvonalúan. 

Tobak Gy. Viktória 

Nyelvtudás - Kollektív emlékezet 3. "Szememófáj"

Hatalmas, mintegy hatezer főt foglakoztató gyár vezérigazgatója - egy szót sem beszél, természetesen - semmilyen nyelven! Nem is tudja elkérni az elegáns hotel, még elegánsabb recepcióján a szobakulcsot... kérdezi, hogy lehet ezt a számot megjegyezni.

Egyszerű, mondjuk neki, csak annyit kell mindig mondani, hogy
SZEMEM Ó FÁJ! 
(Seven-o-five, 705) Mindig csak annyit mondjon, hogy szememófáj és biztosan megfogja kapni a kulcsot.

Ó, ez nagyon egyszerű, ezt nem fogom elfelejteni - hálálkodott a nagy hatalmú ember, de sajnos mindezt gyorsan elfelejtette, és a recepción a következő dolog történt.
A nagy-termetű ember már szinte hasalt a pulton, a kis-termetű, ázsiai származású recepciós ijedten hallgatta, ahogy a Nagy Ember magából kikelve bökdösi a saját szemét, miközben magyarul ordítja, hogy
-" Fáj a szemem! Nem érted! B.. meg! Fáj a szemem! B... meg!"....
Mert arra emlékezett, hogy valami baj van a szemével, de hogy pontosan mi is? és miért nem kapott kulcsot, ezt még talán ma sem érti ...

Múltidéző... közkincs...

 Bauer Pali írta:

 

" .... ja, aztán ilyent mondjál Te a mai fiataloknak, hogy aszongya a jövő évi tervet még a Négyszög

   elé kell vinni… Érdekesen néznének, mi?"

Csőposta és Igénylés - Kollektív emlékezet 2.

Bauer Pali emléke, ő küldte a címszavakat, én meg megpróbáltam kicsit kiegészíteni... (Küldjétek be ti is a ti emléketeket, biztosan van, ne vesszen el!)

Könnyítés: Bauer Pali volt a milánói igazgató, jelenleg Bécsben él és dolgozik (előtte Toll osztály vezető volt a Hungarotexben, a híres-nevezetes negyedik emeleten.)

Volt a Hungarotexben "mozgó büfé" is (ki emlékszik rá?)  Margitka tolta az emeletes büfékocsit, és felejthetetlen (finom) meleg túrós buktákat árult. Margitkának égig volt tornyozva, tupírozva a haja, olyan volt, mint a Nagy Francia Forradalom idején divatos rizsporos parókák, csak ez nem fehér volt, hanem vörös...

Rejtély, hogy találtuk meg a büfés kocsit, amely mindig a liftnél parkolt, de mindig más emeleten...

Amikor a reklám osztály egy részét (Fináczy Kati, Zám Edit, Blazsek Zsóka, Palancsa Ági, Felkai Jutka és én) kitelepítették a hetedik emeleti szépséges (körpanorámás) szobából a sokkal, de sokkal kisebb és nagyon sötét negyedik emeletibe, a legnagyobb szórakozásunk a szobánkban lévő "Csőposta állomás" volt.
A Csőposta speciális kapszulákban, a legváratlanabb percekben és hatalmas hangerővel érkezett. Mi ezt úgy bosszultuk meg (talán ma már elmondható), hogy a Csőposta-kapszulát visszatettük a csőbe és leglehetetlenebb helyekre szétküldtük a házba. De minden kapszulást. Amikor a Rongyosztály**** jött a postáért, mi mindig letagadtuk, hogy ide bármi is jött volna.
Ebből azért szép nagy balhék kerekedtek, de mi hatan, rendíthetetlen, és főleg ártatlan és felháborodott képpel utasítottunk vissza miden gyanúsítást... biztosan üzemzavar van, mondogattuk. Később nagyon szépen megkértek minket, hogy ne toljunk ki velük, adjuk oda a postát, na, ez hatott, véget ért a móka, és mi odaadtuk a postát
Mindenféle vezetői utasítás történt arra vonatkozóan is, hogy a csőpostát SZIGORÚAN TILOS felbontani, annak aki nem címzettje a küldeménynek. Ha nem a Rongyosztály kapta az üzenetet, akkor naná, hogy felbontottuk! olvasgattuk, de túl sok örömünk nem telt benne. 
Mondjuk olyan "izgalmas" üzeneteken röhögtünk, hogy
-" Vezérigazgató Elvtársnőnek jelentem, a mai napon nem történt semmi!"
Wazze..................

És hát, volt ugye az Igénylés a pincében, Igénylőkönyvvel, szépen aláírva.  
És emlékeztek miket (micsoda nélkülözhetetlen kincseket) is igényeltünk? 
MINDENT! 
Kockás füzetet, minden mennyiségben. (Iskola szezon kezdetkor másfélét, "simát" és vonalasat is.) 
Tollakat, filctollakat, ceruzákat hegyezővel, vonalzókat, gémkapcsokat, tűzőgépet (ez veszélyes volt, mert kilépéskor - amikor már rég elvesztettük, vissza kellett adni!) 
És igényeltünk még sanont, ez valami nagy, kemény karton tartó volt, amibe mindenféle iratot, számlát, megrendelést kellett, lehetett lefűzni, de mi azután  - ha nagy ritkán kérte valaki - SOHA nem találtuk meg őket.
Szerettünk még celluxot is igényelni. (Nagyobb mennyiségben)
Sokirányú felhasználhatósága mellett, ezzel tisztítottuk a fekete bársony zakóinkat. Az egyik kolléganő nézte a tévében a Tatortot, és látta, hogy a nyomozók így rögzítik a bűnjeleket. Na, akkor ez a cellux-csodaszer biztosan a mi bársonyzakónkról is leszedni a koszt, és bevált. (Akkoriban minden divatos nő világos színű, lehetőleg virágmintás bő flokon szoknyát hordott, fekete bársony zakóval. (NSZK, vagy Holland origin...)


És mindenek felett ott volt a pincében PÉTERKE, - állítólag Kossut Lajos leszármazottja -

és hát Ő  sem volt semmi, mindig szívesen ment le hozzá, mindenki…

*****

helyreigazítás

A Rongy-osztály egy ócska szleng volt a Házon belül, bocsánat, és én MINDMÁIG azt hittem, hogy tényleg ez volt a neve.

De nem!

az IGAZI 1523. Textilhaszonáru Osztály néven működött

 

Az osztály másik specialitása, hogy a Ház összesen két! tisztán hímnemű Osztályából ez volt az egyik: Prágai Sanyi, Vándor Ivus, Bárány Robi és Bauer Pál)

(a másik a pamutos társulat volt, Tihanyi, Lukács, Bárkányi,  Aradi, Ottó Joe…

Nyelvtudás - Kollektív emlékezet

Tobak Viki emléke (Küldjétek be ti is a ti emléketeket, biztosan van, ne vesszen el!)

Jaaa! Wir hören! Wir hören!

" Már nem emlékszem az üzletkötő nevére, aki Amerikába utazva egy németországi reptéren beragadt egy vécébe.

Akkor még nem volt "reptéri díj", minden szolgáltatásért keményen fizetni kellett, többek között a WC-ben is! mégpedig kemény német márkában - különben NEM NYÍLT KI A BUDI-AjTÓ! soha többé. 

A kolléganő - akinek természetesen nem volt aprópénze -  szeretett volna segítséget kérni, de nem igazán tudott németül, és egyre csak azt kiabálta ki: 

 -" Hőren Sie bitte! hőren Sie bitte!"

És kintről a kar, ahogyan illik visszakiabált neki : 

-" Jaa! Natürlich! wir hőren, wir hőren!

(És rettenetesen röhögtek is hozzá.)

Természetesen a gépet lekéste, és az igazoló jelentésbe le kellett írni az esetet. A titkos jelentés pedig szinte azonnal "közkinccsé vált."

Boldogtalan kolléganőnk talán még ma sem érti, hogy miért nem szabadították ki, továbbá az egész vállalatnál évekig szállóige volt: 

wir hőren, wir hőren!

Hollandia, Amsterdam 1976. január

Első hivatalos utam Hollandiába, Amszterdamba vezetett 1976 januárban.  

Egy nagy textil kiadványt készítettünk, a lehetőségekhez mérten valóban világszínvonalon... remek munkaélmény volt. 

A kinti kollégák - az International Textiles c. lap munkatársai - nem fúrták, hanem segítették egymást, mindenki értette a munkáját, a feladatát, vagyis azt, amit csinált és ezt a többiek el is hitték nekik. 

Azt hiszem ez volt a sikereik (egyik) nagy titka. 

Először voltam Nyugaton, ráadásul egyedül, nagyon féltem, hogy ne hibázzak...

A meseszép Hotel Hilversumban laktam, közel a Concertgebauwhoz, a villamos ott ment, hangtalanul az utcában... imádtam a valószínűtlen suhanását. 

A reggeli - remek volt.

Legalább 8-10 féle friss kenyeret kínáltak, fehéret, feketét, lenmagosat, pirítósat, péksüteményt, házi vajat, cseresznye és kissé keserű narancs lekvárt (imádtam) és persze tojást is, minden formában, a legfinomabb gépsonkát és a hihetetlenül ízletes holland sajtok egész garmadát... Egy jó kis reggelivel (szinte)  egész napra jól lehetett lakni.

Egyik nap már korán reggel elmentem sétálni, amindig hűvös, mindig esős Amszterdamban. Itt értettem meg, miért tudtak olyan pazar eget festeni a németalföldi művészek. Hát ott mindig ilyen drámai an gyönyörűséges az égbolt.
Csak délután kezdődtek a tárgyalások, és amikor elindultam a szállodából jól megjegyeztem az utat, azt hogy átmentem egy hídon, jobban mondva, nem is egy hídon, hanem itt rögtön egy másikon, és még egy másikon is .. 
Te jó Ég, itt csak hidak vannak! - és mire  valóban rájöttem, hogy Amszterdamban - csak a belvárosban, több mint 500 híd van, már annyira eltévedtem, hogy soha többé nem találtam volna oda a vendéglátó céghez... 

Így hát taxiba ültem - és utána már semmi nem volt nehéz, a taxis ismerte az utat.  Nem is akarták elhinni, hogy ekkorát gyalogoltam. 

Na és mit láttam első alkalommal Hollandiában?

Csodákat! 

Amikor megérkeztem a Malév géppel, a repülőtéren várt a kirendeltségvezető, a repülőtérről egyből egy étterembe mentünk tárgyalni - ebédelni. Egy magán úton, egy magán jachtklub hihetetlenül elegáns éttermébe. Amikor beléptem elkápráztatott a rengeteg virág, a hatalmas fejű sárgás rózsaszín tearózsák.  Ez így télvíz idején nem is lehet valódi! Azonnal elkezdtem nyomkodni az egyik bimbót, mert azt gondoltam, micsoda szép művirág. A kirendeltség vezető - áldott emlékű, segítőkész ember- csendesen elmosolyodott: - Kár nyomogatni! Ebben az országban  minden virág valódi. 

Az ebéd is nagy hatással volt rám, akkor találkoztam először (télen) a friss zöld salátákkal, akkor ettem először igazi bélszínt (sztéket) és nagyon finom desszertet. 

Szerencsém volt, és volt időm is a klasszikus üvegtetetőjű vízibuszos városnézésre, és a Rembrandt múzeumra is. 

Amikor a híres-nevezetes Kalverstraaton (Amszterdam Váci utcájában) sétáltam,  bámultam a sok szép holmit, a hihetetlen árubőséget, és közben láttam  az utca túloldalán, egy felettébb érdekesnek látszó kirakatot is. 
A kirakatban pedig felfedeztem egy szép vastag hajsütővasat! na éppen ilyenre lenne szükségem - gondoltam, és megnéztem közelebbről is.
Háááát, nem éppen hajsütő vas volt! Hanem valami egészen más! Egy olyan szerkezet, amit egy ilyen nyilvános blogban nem is illik a nevén nevezni. 
Amikor itthon elmeséltem, hogy mit láttam a kirakatban, az egyik meglehetősen szabad szájú (lengyel származású) manöken csak legyintett, és sajátos stílusában annyit mondott
" - Anyukám! mit vagy úgy oda? egy ellegans hölgy taskajabol nem is hianyozhat egy ilyen holmi...."  és hát ennyiben is maradtunk, miközben az egész osztály dőlt a röhögéstől.

A következő évek során -  még  mintegy 10 évig jártam rendszeresen ebbe a meseországba - és sikerült bejárnom egész Hollandiát keresztbe kasul, megismerni a nagyszerű, mindig segítőkész és toleráns holland embereket, akik olyan természetes eleganciával viselték a  nem hivalkodó gazdagságukat, hogy soha nem éreztem magam szegénynek, szakadtnak.

Moszkva 1980, az Olimpia éve - 2 rész

Szamovár kaland!
A Kozmosz Szállodában uszoda is volt! és én ezt tudtam előre, úgyhogy hajnalban a kis fürdő ruhámmal és a kis törülközőmmel levonultam úszni.
"Zakrütó! " ( Zárva) - ütköztem bele a táblába.
 - Na és mikor nyitják ki? minden nap délelőtt 10-11-ig lehet úszni!
- De miért? akkor senki sem használja !
- Ez a nyitva tartás rendje - mondták.
És a sok kis csalódott, szintén úszni szándékozó japánnal és más turistával, üzletemberrel el jöttünk a paradicsom kapujából.
                                                                      
Akkor megyek reggelizni - gondoltam magamban! Ha már ilyen jó korán felkeltem!  - és természetesen az étterem ajtaja is zárva volt!
Odabent a pincérek reggeliztek, mert ezt a szakszervezetük biztosítja nekik - terjedt el a rémhír, ami akár még igaz is lehetett... de a sok kis japán belökte az ajtót és a népség beáramlott az étterembe.
Meg kell mondanom, hogy nagyon szép és gazdagon terített volt az étterem.
Odaléptem a hatalmas puccos szamovárhoz és elkezdtem engedni a csészébe a teát.
Elég bizonytalan, mondhatni zavaros vízszíne volt a tűzforró lének, ráadásul hiába csavargattam a szamovár zárját, semmiképpen nem akart elállni a tea folyása.
És miután az első csésze teljesen megtelt, vettem egy másikat - abba folyattam tovább a vizet, és miközben kétségbe esetten próbáltam elzárni a csapot, hiába csavargattam körbe-körbe, az csak nem sikerült.
Ekkor odalépett egy (tapasztalt) japán úr, és egy mozdulattal elzárta csapot.

Ekkor tudtam meg, hogy a szamovárból akkor jön a víz, ha a csap a csővel egy irányban áll, és ha keresztbe csavarom, akkor elzárom.
Igen, ez ilyen egyszerű. Ha tudja az ember.
De ezzel így el is ment a kedvem ettől a szamovárból folyó a vízszínű létől , és akkor megláttam, hogy a termetes pincér csajok csodaszép teás findzsákat hordanak körbe a teremben.
Hurrá, ez kell nekem! Az egyikből én is elkezdtem a csorgatni a teát egy újabb nagyméretű csészébe.
A pincérek meredten nézték, hogy mit csinálok!
 - Csak nem sajnáljátok? gondoltam - svéd asztal van - és bár kicsit erősnek találtam, mégis megittam.
Nem kellett volna.
Ez volt a sűrítmény! Az a méregerős eszencia, amit a szamovárból kiengedett vízzel hígítanak.
Mire beértem a Kirendeltségre már nagyon erősen vert a szívem...
Több teát nem ittam Moszkvában.


Ezen a képen az Osztankínói TV torony látható és az Űrhajós emlékmű. A régi fotó kicsit már megbarnult, de legalább nem jogdíjas, én fotóztam. 
 
Vacsora
Este újra felkerestem a Kozmosz szálló szépséges és remek, 5 csillagos önkiszolgáló éttermét, mert Pesten a kolléganők a lelkemre kötötték, hogy feltétlenül próbáljam ki a Szoljankát.
"Ggye szoljanka?" - kérdeztem célratörően a pincér-felszolgálót.
"Tam" (ott)! mondta- és azon nyomban el is tűnt. A pulton a csillogó-villogó, rozsdamentes, süllyesztett cséverekben három féle leves is gőzölgött.

Fogtam egy szép, nagy, öblös merőkanalat, hogy szedjek magamnak egy kis levest, és ahogy belemerítettem a széles és mély tálba, furcsa kemény tárgyak akadtak bele..
Igen, igen! azok is mind-mind merőkanalak voltak - lehetett vagy 5-6 darab is.
Ezen annyira meglepődtem, és akkorát röhögtem, hogy ijedtemben ez az utolsó merőkanál is kicsúszott a kezemből és örökre eltűnt - a többi közé - levesben.
Elsüllyedt, mint a Titanic.
Így nem ettem akkor Szoljankát, mert ugye mondanom sem kell, azonnal továbbálltam attól a pulttól, és inkább ettem egy kis Kijevi jércemellet, az legalább nem folyékony.

Maszek taxi.

A Vörös téren álltak a taxisok, ez nem volt mind "igazi" taxi! A górék bent tárgyaltak - valószínűleg a Kremlben - , ők meg közben zsebre fuvaroztak. Akinek nem volt helyismerete és főleg akinek nem volt sok ideje - igénybe vette őket. A dörzsöltek ismerték a főbb tarifákat és e szerint lehetett alkudni. Sok nyelvtudás nem kellett hozzá.Tőmondatokban értekeztünk, pragmatikusan, célratörően..
Én is odaléptem az egyikhez  - egy szép nagy Pobjeda kocsi sofőrjéhez és csak annyit mondtam neki  
"Tretyakov." 
 "Pjáty rubel" - mondat ő, "Tri" - feleltem én - és lehet, hogy kettő is elég lett volna!?
"Da, pazsaluszta!" és már mentünk is.
A képtár nagyon szép és gazdag, imádtam a Repin képeket, a reprókból jól ismert Hajóvontatók a Volgán-t, a szép erdei mackós képeket, de volt ott véresebb is, mint Verescsagintól a Sipka szorosban minden csendes című kép. De a legjobban Ajvazovszkij romantikus tenger képeit szerettem, senki nem tudott úgy vizet festeni, mint ő, kedvenc képem a Kilencedik hullám.

Vissza a Vörös térre már trolival menten, a jegy ára 6 kopejka volt.
Persze nem volt aprópénzem, - persze, miért is lett volna? és az egész troli az én pénzemet váltotta - kedvesen, segítőkészen, és nem tudom, hogy csinálták, de a végén megkaptam a jegyemet is és az összes visszajáró apróval.
Még beszaladtam a Gum Áruházba is - ez is nagy kaland volt - ebben az évben 2-3 rubelért - kis szerencsével, eredeti francia illatszereket (Lancome arckrémet, Bourjoise szemceruzát és Miss Dior parfümöt ) lehetett venni.
Az Olimpia két héttel később kezdődött.

Papa Joe Jazz-lokál és villamosjegy Kölnben, anno 1985

  Képen a Jazz-lokál alapító Papa Joe látható

1985
Emlékezzünk mi is történt úgy nagyjából ebben az évben:
Nobel díjat kapott isten embere, a Dél afrikai püspök Desmond Tutu (jól elszórakoztunk a nevével. ) Forgalomba hozták az első ABS fékeket (persze nem a Ladákban és Škodákban). Meghalt Konsztantyin, Csernyenkó és Gorbacsov lett a főnök (főtitkár.) Fagyálló folyadékot találtak a Burgenlandi borokban. Borisz Becker tenisz sztár  lett és életében először megnyerte a Wimbledont. Molnár Csilla 16 éves Fonyódi gimnazistát hazánk szépségkirálynőjévé választották, miközben a Haley üstökös egészen közel haladt el a Földünk mellett.


Mi meg szerencsére kiküldetésben voltunk az NSZK-ban, egy varázslatos városban a Rajna partján, Kölnben, nyáron.
Magánháznál laktunk, ez kellemes volt, a szoba nagy, tiszta, kényelmes, a házinéni pedig csoda reggelit szolgált fel, amit magánszállás esetén SOHA nem vontak le a napidíjból. A néni, bizonyos Frau Pohlig, imádta a magyarokat, visszatérő törzsközönsége volt, nem volt könnyű bejutni hozzá lakónak. Minden alkalommal a következő évi szállást foglaltuk le, írásban. Ő egész nap a különféle utazási irodák ajánlatát tanulmányozta, mert az így - szobakiadással megkeresett pénzét kizárólag társasutazásra költötte. Törökországot imádta különösen.
Isteni sört ittunk munka után a belvárosban, a Sachsen-Hauserokban (szász házakban) kedvencünk a hangulatos Papa Joe nevű krimó volt, ahol 1,20 DM volt a Kölsch (2 deci finom - jéghideg, világos sör). És főleg remek jazz zene szólt (sokszor élőben) és akkor már nem is nagyon lehetett beférni a krimóba.
A falakat, de még a plafont is réges-régi fotók (köztük szép számmal megbarnult, ódivatú élveteg mosolyú, mindenhol csupa szőr delnőket ábrázoló akt fotók) századeleji keretekbe foglalva, antik zenegépek, ősöreg hangszerek díszítették.
Micsoda hangulata volt! Itt még zsíros kenyeret is adtak, sok-sok hagymával, jól megsózva, olcsón - biztosan azért, hogy utána több sör fogyjon.
A Papa Joe-s bulik után ki-ki ment haza a szállására, és miután jó fáradtak voltunk, legtöbbször villamossal utaztunk, már nem gyalogoltunk... és ez bizony sok-sok pénze került.
Ez a kép sokkal később, egy másik cégtől, egy másik kiküldetés alkalmából készül, de Kölnben, a Papa Joe-nál


Aznap délután, még ott  ott dumáltunk zárás előtt a Herren Mode Woche Kiállítási standján, ügyfél már nem jött aznap, mi meg ettük a kiállítási repi-ropit, sós mogyit, és ittuk lónyálnak becézett cukros üdítőket, na meg az aznapi kb. 23.-ik kávét, és a pletykázástól igen jó hangulatban szidtuk a németeket, akik már megint úgy felemelték a villamosjegy árát, hogy rámegy a fél napidíjunk...
- Miért vesznek olyan drága jegyet? - kérdezte csodálkozva az egyik zseniális kiküldött.
Ő volt az "IPAR".
Ahogy már korábban is írtam, ez a lenéző, lesajnáló jelző azokra a szegény páriákra vonatkozott, akik történetesen nem a Hatalmas (devizával rendelkező) Külker cégnél dolgoztak.
Az "Ipar" drámája abból állt, hogy hiába volt gazdag, esetleg igen gazdag - forintban - egy textil gyár (na meg a vezetője) devizája mégsem volt. Devizája kizárólag csak a deviza-gazdának, azaz a Külker Vállalatnak volt. A devizával, a kiküldetéssel pedig nagyon jól tudták manipulálni egymást a Nagyok. Azokban években, amikor sajnos zárva volt a határ, ezek az 5-6 napos - néha hosszabb - nyugati utak nemcsak jó kis szakmai kitekintést, bevásárlási lehetőséget, de státusz szimbólumot is jelentettek. Mindenki ezt irigyelte.

Az "Ipar" kasztja igen széles skálán mozgott, volt köztük nagy tudású, olykor akár még nyelvet is beszélő igazgató, kereskedő, de a legtöbben mégis "jutalomból" utaztak ki és sokszor egyetlen szót nem ismertek, nem beszéltek semmilyen nyelven. Fényes karrierjüket nemegyszer a kontraszelekciónak köszönhették.


De térjünk csak vissza a kölni villamosjegyhez.
- Nekem másfél márkába kerül egy jegy, kétszer kell átszállni és utána még gyalogolok is jót a kiállításra, ez nem kevés, naponta kétszer ..panaszolta az egyik kolléga
- Az én jegyem viszont csak 40 pfennig!- büszkélkedett az Ipar
- És hol kapni ilyen jó olcsó jegyet? - ütött meg mindannyiunkat nyomban a guta, hogy valami szuperből kimaradunk.
- Automatából veszem a villamosmegállóban - vágta ki öntudatosan az Ipar.
- Megmutatná nekünk is?
- Szívesen, itt van az egész heti kollekció, - és kitett vagy 10-12 darab gondosan lyukasztott jegyet.
Mi elhűlve nézegettük  a sok-sok becsületesen kezelt HUNDE TICKETET (azaz a kutyajegyet)
- És szokott hozzá ugatni is? kérdeztük félve, de halált megvető bátorsággal, mert hogy elég nagy beosztású elvtárssal álltunk szemben.
A hatás frenetikus volt!

Ahogy elmondta később, mikor már jól kiröhögtük magunkat, ő megnézte a táblát a megállóban, gondosan tanulmányozta, hogy milyen jegyek kaphatók, és miután igen jól döntött, megnyomta a létező legolcsóbb jegy gombját.Becsületére legyen mondva, hogy ő is harsogva nevetett.
Nagy szerencséje volt, hogy egy hétig nem találkozott sem kalauzzal, sem ellenőrrel

HUNGAROTEX Kíváló dolgozó, Törzsgárda-tag dolgozó, Szocialista brigád-tag dolgozó

Ma már csak nevetünk ezeken a "szépséges" szoci kitüntetéseken, de azokban az időkben - igyekeztünk -  nagyon is komolyan venni... Különben némelyik plecsnivel egész komoly zsozsót is adtak.
A Hungarotexnél 5 év munkaviszony után vált valaki törzsgárda taggá, és ekkor kapott is valami pénzösszeget (talán két heti fizetést?) ha jól emlékszem. Ebben az volt a nagyon jó, hogy a pénzt nem kellett külön kiérdemelni, ez automatikusan JÁRT, csak fel kellett venni a pénztárban.

"Igazi" törzsgárda taggá 10 után vált a dolgozó és ekkor 1 havi fizetést kapott kézhez jutalomképpen.

A "Szocialista Brigád" versenyben elért eredmény sokkal több pénzt hozott a konyhára, de sokkal macerásabb is volt a megvalósítás. Először is el kellett nevezni a brigádot, (a Mószer Boriska cím nem volt engedélyezett ... a többi meg nekünk nem tetszett).
Másodszor meg brigádnaplót kellett vezetni, amely igazolta, hogy a tagok a munkaidő végeztével is együtt szórakoznak (közös mozi látogatások) együtt művelődnek (közös színház és/vagy múzeum látogatás) és együtt sportolnak (közös kocogás, kirándulás, evezés, brrrr....) - szóval ezt inkább kihagytuk.

A kitüntetéseket általában április 4. vagy november 7. előtt osztogatták a Külkereskedelemben. Ezeket az ünnepeket nagyon szerettük, mert nem kellett "kivonulni " (mint május elsején) és ha szerencsénk volt, és jól jöttek egymáshoz a napok, akkor egy nagyon hosszú, munkaszünetes hétvége is kialakulhatott a dologból.
Ezeket az ünnepeket meg lehetett úszni egy-egy ünnepi gyűléssel, amit a Kultúr-teremben tartottak (munkaidőben!) és hogy még ünnepélyesebb legyen az esemény, meghívtak (hakniba) egy-egy fővárosi színművészt szavalni.
Szerettük a Kiváló Dolgozó kitüntetést megkapni, mert az is pénzzel járt - ezért többé kevésbé - mindig más kapta meg az osztályon. Illetve, az olyan nagypofájúszókimondó-tekintélynemigentisztelő dolgozók, mint én (szinte) SOHA...

Ünnepek - Nők Napja

A  Nemzetközi Nőnap annak a küzdelemnek állít emléket, amelyet a nők évszázadokon keresztül azért vívtak, hogy a társadalomban a (férfiakkal) egyenlő jogokkal és lehetőségekkel élhessenek. Véget kellett vetni annak a sztereotípiának, hogy a nők helye kizárólag otthon van...

A Képeken Klara Zetkin és Rosa Luxemburg látható, ők sokat tettek azért, hogy ezek jogok érvénybe léphessenek.

A Hungarotexnél mindig nagy ünnep volt március nyolcadika. A Szakszervezet ilyenkor "kitett" magáért és a kötelező - akkor még messze nem védett - hóvirág mellé jó kis frottír törülközőket (Patex) esetleg műanyag salátás tálakat adott ajándékba.
Az ajándék igazán nem volt "meglepetés" sokszor hetekig tartó "közvélemény-kutatás" előzte meg a kiválasztást. 
Azért azt is hozzá kell tennem, hogy a Hungarotex, annak idején olyan volt, mint egy hatalmas HÁREM. Mintegy 1200 dolgozójából, nagyjából 1100 volt a nő.  Órák hosszat lehetett menni a folyosókon - anélkül, hogy egy FÉRFIVEL találkozhattál volna. És ha mégis! - ránéztél, és azt mondtad, - na, akkor inkább legyen nő! (Bocs pasik!)

De ez a kevés számú férfi, akik azért nagyjából és egészében, szinte kivétel nélkül GÓRÉK voltak, ilyenkor úgy érezték, hogy külön (mármint a Szakszervezeten kívül is) ki kell tenni magukért és külön a magunk nevében is meg kell ajándékozni női (beosztott) kollégáikat.  Nem lebecsülendő, hogy ezen a jeles napon, hajnalban felkeltek, és feldíszítették a nődolgozók asztalát. Nem is volt az olyan rossz!

Így kaptunk még plusz csokikákat, plusz virágot (előszeretettel rettenetes drótos gerberát) - de hallottunk olyan esetet is, - ami persze egy másik külker cégnél történt - hogy bugyikat adtak ajándékba a férfi emberek....

Aki nem tud arabusul - illetve németül, angolul, külföldiül...

Megfigyeltem, hogy ha valaki nem tud az illető ország nyelvén - legtöbbször - automatikusan német szavakkal próbálkozik - bármilyen nyelvterületen. Mintha nem lenne mindegy, hogy például Hollandiában milyen nyelven nem értik meg őt. 

De előfordult ennek az ellenkezője is. 

Egy kollégám mesélte az alábbi német nyelvterületen megtörtént esetet.  A főnököknek be kellett jelentkezni a mindenkori magyar konzulnál egy-egy nagyobb állami kiállítás, Magyar Nap szervezése ügyében.

A konzul vadi új volt, első munkanapját töltötte az állomásán és hát nem is tudott németül. Ez úgy derült ki, hogy amikor tárgyalás közben csengett a telefon, ő azonnal felkapta a kagylót és szótagolva, de jó hangosan beszólt:

" I am consul! you who?" 

 

Juhejjj! A kollégák csak igen nehezen bírták ki, hogy ne nyerítsenek a röhögéstől. Azt ugye mondanom sem kell, hogy a történet gyorsan bejárta a maga "nagy-körét" és attól kezdve az egész kiállítás csak huhogott!

JU - HÚÚÚÚÚÚ!

-------------------------------------------------------------------------------------------

Azt is megfigyeltem, ha  a "csak magyarul tudók" valamit el akarnak magyarázni, vagy éppen kérdezni, akkor rögtön szótagolva kezdenek el beszélni. 

NSZK-ban, egy szakkiállításon történt, egy elegáns, külföldi ügyfél be akart a menni a magyar standra, de valahogy nem találta az erődszerű zárt kiállítás bejáratát, ezért hátulról próbálkozott. És a hátsó kis ajtónál ott állt az "Ipar".

- Itt nem lehet bemenni, mert ez raktár! - kezdte szépen, halkan udvariasan.

A külföldi nem adta fel, látva, hogy ott igenis van egy ajtó, és neki azon be kell menni!

- Nem érted? ez raktár! Rak-tár-rő! - harsogta a mi emberünk - Rak-tár-rrrőőő! 

 

És nem volt mese, elűzte az ügyfelet, aki elég nagy megrendelő volt. Évekig leveleztek vele, hogy sorry-entschudigung.

-------------------------------------------------------------------------------------------

Egy másik kiállításon, szintén Németországban, az egyik üzletkötő várta-várta az ügyfelét, de az csak késett, nem jött.  Az üzletkötőnek meg ki kellett menni. De sürgősen.

Megkérte az ott lévő "Ipart", hogy ne engedjék el a külföldit, ha őt keresik, mondják el, hogy elnézést, ő rögtön jön vissza. A valóságban így játszódott le a jelenet:

Jött az ügyfél, szinte abban a percben, ahogy az üzletkötő kiszaladt a klotyóra 

- "Guten Tag, Ich suche Frau XXXYYY!" - köszönt udvariasan az elegáns német úr, keresem XY asszonyt...

- Hinaus! Hinaus! - volt a válasz, és még mutogatott is kifelé a hölgy...

Ami azt akarta (volna) jelenteni, hogy most ment ki a keresett személy, és arra ment, ellenben ez a HINAUS - mondjuk a magyarul a  MARS KI! megfelelője.

Hát ebből sem lett nagy üzlet! csak egy újabb szállóige.

---------------------------------------------------------------------------------

Persze mi "nyelvtudósok" is sokat ökörködtünk.

Norvégiában, Oslóban történt. Nagyon fáztunk, mert november volt és az építés alatt szinte egyáltalán nem fűtötték a pavilont, olyan 15-16 fokban dolgoztunk. Nagykabátban, vacogva. Őszintén csodáltuk a viking villanyszerelőket, hogy ők nem fáznak egy szál kockás ingben fent a létrákon. 

És akkor egy Hungexpós építész kollégámmal szórakozásképpen elkezdtünk egymással "beszélgetni" illetve halandzsázni - angol szavakat ragasztottunk teljesen értelmetlenül egymásután, így

- If you maybe do you know?

- Do you, do you!

És nagyokat röhögtünk, hogy ne fázzunk annyira. És ekkor a derék norvég villanyszerelők is érdeklődni kezdtek, hogy milyen nyelven beszélünk mi.

- Természetesen magyarul! nyugtattuk meg őket...

- Hogy hasonlít az angolra! - csodálkoztak erősen, mert úgy tudták, hogy mi másokkal vagyunk egy nyelvcsaládban

Viszont mi, az építész kollégával, még évekig így hívtuk fel egymást telefonon, itthon:  

- ifjumébidujuno? 
- duju! duju!

Kártyanaptár 1976

• Ebben az évben ifj. Rubik Ernő szabadalmaztatja a "bűvös kockát"

• 5 Oscar-díjat nyer a Száll a kakukk fészkére c. film
• Megnyitják Budapesten az első Skála Áruházat
• Megkezdi járatait a hangnál sebesebben szálló Concorde utasszállító gép
• Véget ér a 31 életet követelő entebbei túszdráma Ugandában
• Bemutatják Sándor Pál új filmjét, a Herkulesfürdői emléket
• Montrealban, a XXI. Nyári Olimpiai Játékokon (csak) 4 aranyérmet nyerünk
• Niki Lauda súlyos balesetet szenved
• Jimmy Carter lesz az USA új elnöke

Ebben az évben meghal Mao Ce-tung, Csou En Laj, Jean Gabin, Paul Robeson, Agatha Chistie, Latinovits Zoltán és Kéthly Anna

Moszkva 1980, az Olimpia éve - Vengerszkaja Moda - Hungarotex neon a Seremetyevói országúton

Ez a szálloda a moszkvai Kozmosz Hotel, franciák építették, a VDNH-val szemben, 1980-ban nyitották meg, egy hónappal az Olimpiai Játékok előtt. Ez a szálloda tényleg szép volt, tiszta és kényelmes, minden kapható volt benne, persze a maga korlátjaival...
Volt például sörözője, ahol finom csapolt sört lehetett kapni, persze kizárólag nyugati valutáért. Miután ebbe a szállodába helyi halandó be nem tehette a lábát, feleslegesnek tartották a bárban ezt a fontos - fizetési eszközre történő információ kiírni. A nagy nyári melegben azonnal sört kértem, amely hihetetlenül finom volt, jéghideg a hozzá illő hűtött pohárban. Amikor fizetni kellett és nagyvonalúan átadtam a Rublámat, azt azonnal vissza is kaptam
- Tolkó dollár! - mondta a főpincnök...
- Ja vengerszkaja, ja nye hacsu dollár, umenyja jeszty tolkó rubel... (és körülbelül ennyi is volt az én orosz nyelvtudásom összesen...)
Összeült a válságstáb, mit tegyenek. De én csak mutogattam az általuk kirakott tablicskura, amely szerint 1 rubel pontosan 1 dollárt ért!  Nem volt mit tenni, a végén hosszas ártárgyalás után elfogadták a két rubelemet a jó kis  sörért, és legnagyobb meglepetésemre újabb két rubelért, újabb pohár sört kaptam - merthogy igencsak megszomjaztam a nagy izgalomban.  Ezt kevesen mondhatják el Moszkvában.

A Hungarotex , több más magyar külkereskedelmi vállalattal neon reklámot építtetett a repülőtérről a városba vezető Seremetyevói országút mellett, hogy Moszkva a megfelelő világvárosi fényekkel fogadhassa a sportolókat. A szöveg nem volt túl komplikált Vengerszkaja Moda - Hungarotex (Magyar Divat) - dizájn sem, egy 12 emeletes toronyház tetején díszelgett, a szöveg piros volt, a Hungarotex embléma pedig kék. Az szervezést a Hungexpo végezte, a kivitelezést egy csehszlovák cég vállalta (kapta).
Én mondtam a főnökeimnek, hogy nem tudok kimenni a neon átvételére, mert ehhez nem értek. De hát ez a projekt a reklámhoz tartozott, hirdetésnek minősült, nekem kellett kiutazni. Azt mondták egyszerű, ha világít átveszem, ha nem világít, akkor meg nem.
Az átadás ünnepélyes volt, este egy busszal, a külker cégek képviselői együtt végigmentek az útvonalon, a busz meg-megállt, mindig volt egy kis beszéd, egy kis pezsgő - ahogy kell. Amikor a mi cégünk neonjához érkeztünk és felkapcsolták a neont, három nagy toronyház sötétedett el egyszerre. Kiment az áram a lakásokból. De a neon égett és világított, gyönyörűen. 
Én pedig (szakszerűen) átvettem. Ahogy tanították.
Mindezt a kirendeltségen nagy-nagy ünnepség követte, eltartott egy darabig, mondjuk napokig, amíg kitisztult a fejem...

Kártyanaptár 1975

• Ebben az évben a britek az Európai Közösség mellett szavaznak.
• Harcok dúlnak Libanonban, Zahléban és Bejrutban.
• Itthon felavattják a kiskörei víztározót.
• Bemutatják a megfilmesített Katharina Blum elveszett tisztessége című Böll darabot.
• Muhamad Ali legyőzi Joe Frazert és tizenharmadszor is világbajnok lesz. 
• Juan Carlost I. János Károly néven spanyol királlyá koronázzák
• Ebben az évben meghal: 
• Németh László író, 
• Arisztotélisz Onassis görög hajómágnnás, 
• Hailé Szelasszié etióp császár
• Ravasz László református püspök
• Pier Pasolini (megölik) olasz író, filmrendező

Lehet gyönyörködni a kor grafikai ízlésében.
(A képek forrása: kártyanaptárak.hu oldal)

Sajtófigyelés, sajtó reklám...

Ez volt a lehető legjobb, sokak által irigyelt - feladat.

Munkaidőben divatlapokat nézegetni HIVATALOSAN, és azt figyelni, hogy mit írnak a cégről - egy nő számára kell-e  ennél "izgalmasabb" elfoglaltság.

Ezért a reggel, a hajnali kelés, család, reggeli, óvoda-iskola-csúcsforgalom, valahogymajdcsakbeérekidőben rohanás után, rendkívül kellemesen folytatódott a Hungarotexben. Főztünk egy remek (méregerős) kávét és fél délelőtt lapoztuk a sajtót. A magyar lapokon kívül - szerencsére -járt még a Házba a Burda, az Elle, a Cosmopolitan, a Vogue, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Ezek csak rövid ideig voltak megtalálhatók az archívban - különösen nagy sikere a Burdának volt. Annak gyorsan lába kelt.


A Cégről, a pénzért iratott PR cikkek főleg az akkori kurzus által kedvelt nyugati lapokban jelentek meg - az és esetek legnagyobb többségében a világon semmi értelmük nem volt. Ezzel, többé-kevésbé mindenki tisztában is volt, de ez a tevékenység olyan volt, mint a műkorcsolyában a kötelező tánc.
A Hungarotexet dicsőítő PR cikkek emberemlékezet óta, jó nagyképűen, úgy kezdődtek:..." Öt Világrész száz országába exportál textil és textilruházati cikkeket...  " Ezzel a kezdéssel mindenki úgy el volt telve, hogy a vállalati kiadványok, szórólapok, katalógusok, sőt még a naptárak szövegírói is átvették, szóról szóra.
(Ezt a szöveget érdemes volt szóra bevágni idegen nyelven is  - igencsak jól jött, szépen hangsúlyozva, megszakítás nélkül szavalni az átkos-emlékű Rigó utcában egy-egy nyelvvizsga alkalmával.)
Voltak még Magyarországon szerkesztett és kiadott idegennyelvű (presztízs) lapok, ezek közül legismertebb a Hungarian Trade volt. A nagy magyar hirdetés-temető....
Ennek ellenére, ezekben hirdetni  egy-egy külkereskedelmi vállalatnak - mondhatni - kötelező volt.

Reklámajándék - bigyolda - Nyugatra és Keletre....

Ha valaki külföldre utazott, jogosult volt 350,- Ft (össz)értékben reklám ajándékot (egyet, vagy többet) vinni az üzleti partnerének.  Ezeket az ajándéktárgyakat a reklámajándéktárgy raktárban lehetett kiválasztani és felvenni. Szép sokrubrikás, ajándéktárgy igénylő lapot kellett kitölteni a kiutazónak. Ezt aláírta a kiutazó, meg az ő közvetlen főnöke, sőt bizonyos értékhatár felett még a főosztályvezetője is.
A külföld, az külföld volt, teljesen mindegy volt, hogy tőkés, vagy szocialista relációba utazunk, a keret összege egyforma volt.

 A legkényelmesebb volt egy-egy szép matyó vagy kalocsai hímzés kivitele, de ezek drágák voltak, sok esetben túl is lépték az adott keretet - és akkor már külön nagyon-nagy főnöki engedély kellett hozzá.  Ezt inkább kihagytuk.  Tapasztalatok szerint, az ügyfél a jó magyar piának örült a legjobban, a Tokajinak, illetve az Unicumnak. Ezt viszont szállítani volt nehéz. Ebben az időben, még nem volt buborékfólia, üvegvédő háló, sőt nem volt kemény-fedelű bőrönd sem, sőt ezek a bőröndök nem rendelkeztek kerekekkel-húzóval sem. Cipeltünk, keményen. Az agyon tömött kézipoggyászban (ami akkor még szintén nem volt kerekeken húzható).
Kényelmes kivihető és elég jó ajándék volt a magyar kozmetikum is, lehetőleg szép díszcsomagolásban. Ha véletlenül nem adtuk át az ügyfélnek - mondjuk, mert éppen pasas volt, akkor mit volt mit tenni, elhasználtuk mi magunk.

Az ajándékok nagyobbik része igazi vérgagyi giccs volt,  olyan silány minőségben, hogy azokat nem is lehetett egy rendes nyugati partnernek oda adni - nem is tettük. Ezek  a tárgyak nagyjából valamelyik nagy szocialista, vagy esetleg egy moszkvai vásáron, specifikáción fejezték be pályafutásukat.

Persze voltak VALUTÁNAK számító szuper reklámajándékok is. Ezek  kizárólag a keleti piacokon találtak gazdára, és közülük toronymagasan kiemelkedik a Skála Áruház  színes plasztik ajándék zacskója, a Mikulásnak öltöztetett Komjáti Ágival a tetején. Ezt a legenda szerint, bármely moszkvai hotelben 1 rubelért vették meg a gyezsúrnaják, esetleg nagyobb tételben is...(ne felejtsük el, hogy a 70-es években a napidíj 13 rubel volt!)

Ugyanitt bomba üzlet volt még, szintén a néhai Skála  Áruház márka terméke a MÉTA tusfürdő és annak társai, a testápoló, sampon, stb.

A Szovjetunióban - persze a farmerek után - a legeslegnagyobb legnagyobb valuta mégis az AMO szappan volt. Ezzel mindent el lehetett érni, ez előtt minden ajtó kinyílt. Három AMO szappannal asztalt lehetett foglalni még a legfelkapottabb, legzsúfoltabb éttermekbe  is, az áruházakban (a Gumban, a Moszkvicska Áruházban, a Gyetszkíj Mír,ben) a pult alól előkerültek a kurrens, sohasem kapható búvárszivattyúk, elektromos fűnyírók, gumicsónakok, színes tévék... egyszóval minden ami, nagy, drága és nehéz.

És hát voltak a raktárban még úgynevezett "szóróajándékok" is, emblémás golyóstollak, kártyanaptárak, slusszkulcstartók is. Ezek a kis értékű tárgyak segítettek kitölteni a keretet. Egy fillért sem hagytunk a Cégben, ha nem volt muszáj. Év végén nagyon kapósak voltak a  Hungarotex naptárak, asztali fali és zsebnaptár változatban is. Ezek - elég ritkán jutottak el az ügyfélhez - a dolgozók rendre hazavitték őket, egyszerűen azért, mert tényleg szépek voltak.

És volt Hungarotex reklámzacskó is - telis-tele nyomva Hungarotex emblémával - MINDEN mennyiségben. És ezt hordtuk mindenhova, nemcsak külföldre, hanem elegáns (hazai) bevásárlásainkhoz, a Közértbe, az Úttörő Áruházba és a piacra is.

Hungarotex Moszkvai kiállítása 1966

Vergerszkaja Moda, Hungarotex...

A képen apám Halász Zoltán grafikus és a Hungexpo egyik munkatársa látható Moszkvában, a VDNH-n (Népgazdasági Kiállítás területe), közvetlenül a Nagy Magyar Jubileumi Kiállítás nyitása előtt a Hungarotex standjánál.

TÜK

Ez volt a Titkos Ügyirat Kezelés rövidített betűszava. Ezt a használatban lehetett akár ragozni is, így hát utazás előtt mentünk a TÜK-be az okmányokat TÜKkösíteni. Volt egy külön, nagy komoly rácsokkal védett, a Nemzeti Bank széfjeivel vetekedő, szuper-biztonságos páncélszekrényekkel felszerelt TÜK szoba, a megfelelő igen szigorú – senkivel nem bratyizó - TÜK személyzettel.

Te Jó Ég!
Micsoda baromság volt ez a TÜK, de mindenkinek komolyan kellett venni, vagy legalábbis úgy kellett tennie.

Ha valaki hivatalosan külföldre utazott, igen sok és sokféle fontos(kodó) papírral kellett rendelkeznie. Az volt az általános elv, hogy a kiutazónál nem lehet gépelt, vagy kézzel írott papír, címlista, bármi, ami a legcsekélyebb információkat tartalmazhatta.

Mi, a reklámról általában kiállításokra utaztunk, a legtitkosabb anyag, amivel rendelkeztünk a kiállításra kiszállított áru konszignációja volt. Ezt a sokszor 18-20 oldalas konszignációt, valójában Pro Forma számlát – ki tudja miért, 18 példányban kellett sokszorosítani.

Nem biztos, hogy pontosan emlékszem rá, hogy hova is kellett ez a mérhetetlen mennyiségű papír, de kellett belőle egy-egy példány a ládába (vagy trankba), kellett jó néhány példány a MASPED-nek, hiszen ők voltak a szállítmányozók, kellett pár példány az Export Csomagoló KTSz-nek (az ő telephelyük a mai MÜPA helyén volt, az akkori „Világvégén” a Duna parton).

Kellett továbbá pár példány a Hungexpónak – vagy Mahir-nek – az ottani kiállítás szervezőnek, illetve szállítmányozónak, kellett egy példány az Október 6-a utcában lévő Hungarotex visszáru raktárnak, és kellett 10 példány (TÍZ!) a kiutazónak, a Hungarotexes kiállítás felelősnek.

Ez a konszignáció egyébként semmi konkrét, jobban mondva valóságos árura vonatkozó adatot nem tartalmazott. Az árakat igen nagyvonalúan – ötletszerűen adtuk meg – forintban és dollárban, illetve nyugatnémet márkában. Az árfolyammal nem sokat vacakoltunk, korunkat megelőzően általában 100 forintban számoltuk a dollárt (a hetvenes években.)

Szóval ezt a teljesen fals – egyébként normál postai úton, ezer helyre kijuttatott  irományt védte az imprilista-kémektől a mindenható TÜK.

A TÜK-nek szép „koreográfiája” volt. A TÜKKÖS kolléganőhöz előre és időre be kellett jelentkezni. A TÜKKÖSÍTÉSRE szánt papírokról egy újabb konszignációt kellett készíteni, ami azt tartalmazta, hogy mi kerül a TÜKKÖS nagy borítékba. De ezek között a kiutazó nevének, útlevélszámának, a kiutazás helyének és időtartamának is szerepelnie kellett, továbbá az Úti- illetve Feladattervnek is. Ez utóbbi azt takarta, hogy miért utazik ki valaki, és ott mit fog csinálni. A Feladat terv egyébként szintén nagyon sok példányban készült és első számú feltétele volt a kiutazásnak. Rengeteg fórumon került kiértékelésre és jóváhagyásra házon belül és kívül is (KKM).

De titkosítani kellett a szállodai visszaigazolást (lehetőleg a szálloda címével,) és főleg a kiutazók listáját, mert ez aztán tényleg óriási-nagy titok lehetett…

A TÜK szobában a nagyméretű, lehetőleg barna borítékba gondosan betették ezt a sok-sok igen titkos anyagot, tartalomjegyzékkel is ellátott, nem összehajtott, A/4-es papírtömeget, és gondosan celluxszal körberagasztották a széleit. Hogy még hivatalosabb legyen az eljárás, különféle pecsétekkel, névvel-számmal ellátott körbélyegzőkkel körbepecsételték. Majd a leragasztott borítékra rátették a tartalomjegyzéket – mármint, hogy mi van a TÜK-be zárva – és ezt az egészet, egy újabb, de most már lehetőleg fehér nagy-borítékba zárták. Erre újból rákerült az utazó neve, és többi adata, hogy a vámosok könnyen azonosíthassák.

A kiutazó a Vámosoknak minden esetben köteles volt bemutatni a TÜKKÖT.

A vámtiszt, vagy katona (mittudoménkicsoda) elvette a borítékot, gondosan ellenőrizte hogy sértetlen-e, ellenőrizte az utazó személyazonosságát, majd a dupla borítékról letépte a külsőt (a fehéret) és gondosan eltette a lepecsételt TÜKkös papírok tartalomjegyzékét. Hogy azután ezeket ki gyűjtötte, hol, mikor és főleg MINEK, ezt számomra máig homály fedi.

Az eljárás hivatalos definíciója egyébként a következő:
TÜK - titkos ügykezelés: alapja a Titkos Ügyviteli Szabályzat, amely szerint az állambiztonsági munka ügymenetében készült okmányok, iratok titkossági fokozatai a következők: titkos: szigorúan titkos; szigorúan titkos, különösen fontos.

És ennek csak a megcsúfolása volt az a sok-sok felesleges, nagyképű, bürokratikus bohóckodás amivel a kiutazásaim során találkoztam.

De hát abban a időben a Fő dolog az éberség volt, és hogy a kiutazó ne vigyen magával papírt. Mi meg elfogadtuk, hogy "ez a rend" az utazás ára.

Hungarotex üdülő Balatonkenese

Hát ide imádtunk járni. Luxus körülmények között üdülhettünk, ráadásul minden évben. Illetve évente többször is, mert november 7-e körül le lehetett menni egy kis hosszú hétvégére, Húsvétkor szintén, de a legjobb mégis a Szilveszter volt, és ha szerencsénk volt, még hó is volt, és a víz is befagyott.
Minden szoba a partra nézett, minden szobához volt fürdőszoba és WC. A kertben volt teniszpálya, több pingpong asztal a vízen csónakok és még egy kis vitorlása is volt az üdülőnek. Később még vállalati windsurf is akadt. Milyen jókat lehetett röhögni a vállalkozó szellemű "tanulókon".
A konyha remek volt, az ételek házon belül készültek, reggelit, ebédet és vacsorát kaptunk, - a gyerekek uzsonnát is. Az ellátás díja a következő volt: Hungarotex dolgozó napi 56 forintot fizetett, a hozzátartozó (férj) napi 96 forintot, a gyerekek meg csak napi 26 forintot.
Ja, és a beutaló minden esetben két hétre szólt.
Volt egy remek büfé, annak a teraszán lehetett kávézni, és a gyerekek legnagyobb örömére bemondták a mikrofonba, ha megjött a fagylalt. (a jégkrém) Mert az ugye - természetesen - nem mindig volt kapható.

A szobákban nem volt TV, de volt egy nagy közös TV szoba a földszinten, iszonyú kényelmetlen és hangosan recsegő fa székeken lehetett üldögélni. Néha hoztak egy filmet is, amit ugyanott vetítettek. Mi inkább a falú harisnya hosszúságú és nagyon rossz levegőjű moziját részesítettük előnyben. Remek filmeket  filmeket játszottak- sokszor még a Pesti bemutató előtt! vetítettek. És minden nap más film ment.

A parton nagy fürdőruha bemutatók voltak, mindenki felvonultatta, amit csak tudott. De ez vonatkozott a mindenkori vízi játékokra, horgász botokra, gumi motorcsónakokra. Ezek a délceg vízi járművek reggel és este az üdülő falának voltak nekitámasztva, olyan volt, mint egy sport és szabadidő kiállítás.
És pontosan lehetett látni, hogy melyik hajó milyen országból származik. A nagy, brutális, lehetőleg fekete, esetleg barna - kicsit katonai jellegű gumihajó - majdnem biztosan a Nagy Szovjetunióból jött Kenesére, a kecsesebb, színes, szuper motorral ellátottak a "Művelt" Nyugatról jöttek. (Akkor még lehetett motorcsónakozni a Balatonon.)
Kertet profi kertész gondozta, még ma is érzem a csodaszép rózsák illatát. Az eresz alatt fecskék fészkeltek mindannyiunk nagy-nagy örömére. A nádasban vadkacsák úszkáltak, kacsa anyák a kiskacsáikkal, este meg beindult a béka szerenád. És még ne felejtkezzünk el a szúnyogokról sem, mert azért az is volt.

A partot szépen kiépítették, a vízbe nagy stég vezetett, nem kellett sokat gyalogolni, gyorsan elértük a  mély-vizet és nagyokat úsztunk.

Délután mindig elmentünk sétálni. A célzott séták általában a Patikába, a Postára, vagy a falu közepén található Vegyesboltba vezettek, de sokszor felmásztunk a löszfalra és gyönyörködtünk a páratlan kilátásban.
A gondnokot ha jól emlékszem Surjánnak hívták, példás rendet tartott és gondoskodott az üdülők kényelméről.

Néhány éve Kenesén jártam és szerettem volna lesétálni a partra, ahol annyira szép nyarakat töltöttem. Az üdülőt akkor már - micsoda baromság - Zeusznak hívták.
A recepciónál álló, kopasz-fejű-kigyúrt-szekrény nagyságú biztonsági őr (természetesen) nem akart beengedni a kertbe. Ma sem tudom, hogy mit féltett tőlem. De azután hosszas hadakozás - néhány telefon hívás után - úgy döntöttek az üdülő új urai és gazdái, hogy mégis lesétálhatok a partra.

Sajnos nem sokat láttam, mert telement a szemem könnyel....