Moszkva 1980, az Olimpia éve - Vengerszkaja Moda - Hungarotex neon a Seremetyevói országúton

Ez a szálloda a moszkvai Kozmosz Hotel, franciák építették, a VDNH-val szemben, 1980-ban nyitották meg, egy hónappal az Olimpiai Játékok előtt. Ez a szálloda tényleg szép volt, tiszta és kényelmes, minden kapható volt benne, persze a maga korlátjaival...
Volt például sörözője, ahol finom csapolt sört lehetett kapni, persze kizárólag nyugati valutáért. Miután ebbe a szállodába helyi halandó be nem tehette a lábát, feleslegesnek tartották a bárban ezt a fontos - fizetési eszközre történő információ kiírni. A nagy nyári melegben azonnal sört kértem, amely hihetetlenül finom volt, jéghideg a hozzá illő hűtött pohárban. Amikor fizetni kellett és nagyvonalúan átadtam a Rublámat, azt azonnal vissza is kaptam
- Tolkó dollár! - mondta a főpincnök...
- Ja vengerszkaja, ja nye hacsu dollár, umenyja jeszty tolkó rubel... (és körülbelül ennyi is volt az én orosz nyelvtudásom összesen...)
Összeült a válságstáb, mit tegyenek. De én csak mutogattam az általuk kirakott tablicskura, amely szerint 1 rubel pontosan 1 dollárt ért!  Nem volt mit tenni, a végén hosszas ártárgyalás után elfogadták a két rubelemet a jó kis  sörért, és legnagyobb meglepetésemre újabb két rubelért, újabb pohár sört kaptam - merthogy igencsak megszomjaztam a nagy izgalomban.  Ezt kevesen mondhatják el Moszkvában.

A Hungarotex , több más magyar külkereskedelmi vállalattal neon reklámot építtetett a repülőtérről a városba vezető Seremetyevói országút mellett, hogy Moszkva a megfelelő világvárosi fényekkel fogadhassa a sportolókat. A szöveg nem volt túl komplikált Vengerszkaja Moda - Hungarotex (Magyar Divat) - dizájn sem, egy 12 emeletes toronyház tetején díszelgett, a szöveg piros volt, a Hungarotex embléma pedig kék. Az szervezést a Hungexpo végezte, a kivitelezést egy csehszlovák cég vállalta (kapta).
Én mondtam a főnökeimnek, hogy nem tudok kimenni a neon átvételére, mert ehhez nem értek. De hát ez a projekt a reklámhoz tartozott, hirdetésnek minősült, nekem kellett kiutazni. Azt mondták egyszerű, ha világít átveszem, ha nem világít, akkor meg nem.
Az átadás ünnepélyes volt, este egy busszal, a külker cégek képviselői együtt végigmentek az útvonalon, a busz meg-megállt, mindig volt egy kis beszéd, egy kis pezsgő - ahogy kell. Amikor a mi cégünk neonjához érkeztünk és felkapcsolták a neont, három nagy toronyház sötétedett el egyszerre. Kiment az áram a lakásokból. De a neon égett és világított, gyönyörűen. 
Én pedig (szakszerűen) átvettem. Ahogy tanították.
Mindezt a kirendeltségen nagy-nagy ünnepség követte, eltartott egy darabig, mondjuk napokig, amíg kitisztult a fejem...

Kártyanaptár 1975

• Ebben az évben a britek az Európai Közösség mellett szavaznak.
• Harcok dúlnak Libanonban, Zahléban és Bejrutban.
• Itthon felavattják a kiskörei víztározót.
• Bemutatják a megfilmesített Katharina Blum elveszett tisztessége című Böll darabot.
• Muhamad Ali legyőzi Joe Frazert és tizenharmadszor is világbajnok lesz. 
• Juan Carlost I. János Károly néven spanyol királlyá koronázzák
• Ebben az évben meghal: 
• Németh László író, 
• Arisztotélisz Onassis görög hajómágnnás, 
• Hailé Szelasszié etióp császár
• Ravasz László református püspök
• Pier Pasolini (megölik) olasz író, filmrendező

Lehet gyönyörködni a kor grafikai ízlésében.
(A képek forrása: kártyanaptárak.hu oldal)

Sajtófigyelés, sajtó reklám...

Ez volt a lehető legjobb, sokak által irigyelt - feladat.

Munkaidőben divatlapokat nézegetni HIVATALOSAN, és azt figyelni, hogy mit írnak a cégről - egy nő számára kell-e  ennél "izgalmasabb" elfoglaltság.

Ezért a reggel, a hajnali kelés, család, reggeli, óvoda-iskola-csúcsforgalom, valahogymajdcsakbeérekidőben rohanás után, rendkívül kellemesen folytatódott a Hungarotexben. Főztünk egy remek (méregerős) kávét és fél délelőtt lapoztuk a sajtót. A magyar lapokon kívül - szerencsére -járt még a Házba a Burda, az Elle, a Cosmopolitan, a Vogue, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Ezek csak rövid ideig voltak megtalálhatók az archívban - különösen nagy sikere a Burdának volt. Annak gyorsan lába kelt.


A Cégről, a pénzért iratott PR cikkek főleg az akkori kurzus által kedvelt nyugati lapokban jelentek meg - az és esetek legnagyobb többségében a világon semmi értelmük nem volt. Ezzel, többé-kevésbé mindenki tisztában is volt, de ez a tevékenység olyan volt, mint a műkorcsolyában a kötelező tánc.
A Hungarotexet dicsőítő PR cikkek emberemlékezet óta, jó nagyképűen, úgy kezdődtek:..." Öt Világrész száz országába exportál textil és textilruházati cikkeket...  " Ezzel a kezdéssel mindenki úgy el volt telve, hogy a vállalati kiadványok, szórólapok, katalógusok, sőt még a naptárak szövegírói is átvették, szóról szóra.
(Ezt a szöveget érdemes volt szóra bevágni idegen nyelven is  - igencsak jól jött, szépen hangsúlyozva, megszakítás nélkül szavalni az átkos-emlékű Rigó utcában egy-egy nyelvvizsga alkalmával.)
Voltak még Magyarországon szerkesztett és kiadott idegennyelvű (presztízs) lapok, ezek közül legismertebb a Hungarian Trade volt. A nagy magyar hirdetés-temető....
Ennek ellenére, ezekben hirdetni  egy-egy külkereskedelmi vállalatnak - mondhatni - kötelező volt.

Reklámajándék - bigyolda - Nyugatra és Keletre....

Ha valaki külföldre utazott, jogosult volt 350,- Ft (össz)értékben reklám ajándékot (egyet, vagy többet) vinni az üzleti partnerének.  Ezeket az ajándéktárgyakat a reklámajándéktárgy raktárban lehetett kiválasztani és felvenni. Szép sokrubrikás, ajándéktárgy igénylő lapot kellett kitölteni a kiutazónak. Ezt aláírta a kiutazó, meg az ő közvetlen főnöke, sőt bizonyos értékhatár felett még a főosztályvezetője is.
A külföld, az külföld volt, teljesen mindegy volt, hogy tőkés, vagy szocialista relációba utazunk, a keret összege egyforma volt.

 A legkényelmesebb volt egy-egy szép matyó vagy kalocsai hímzés kivitele, de ezek drágák voltak, sok esetben túl is lépték az adott keretet - és akkor már külön nagyon-nagy főnöki engedély kellett hozzá.  Ezt inkább kihagytuk.  Tapasztalatok szerint, az ügyfél a jó magyar piának örült a legjobban, a Tokajinak, illetve az Unicumnak. Ezt viszont szállítani volt nehéz. Ebben az időben, még nem volt buborékfólia, üvegvédő háló, sőt nem volt kemény-fedelű bőrönd sem, sőt ezek a bőröndök nem rendelkeztek kerekekkel-húzóval sem. Cipeltünk, keményen. Az agyon tömött kézipoggyászban (ami akkor még szintén nem volt kerekeken húzható).
Kényelmes kivihető és elég jó ajándék volt a magyar kozmetikum is, lehetőleg szép díszcsomagolásban. Ha véletlenül nem adtuk át az ügyfélnek - mondjuk, mert éppen pasas volt, akkor mit volt mit tenni, elhasználtuk mi magunk.

Az ajándékok nagyobbik része igazi vérgagyi giccs volt,  olyan silány minőségben, hogy azokat nem is lehetett egy rendes nyugati partnernek oda adni - nem is tettük. Ezek  a tárgyak nagyjából valamelyik nagy szocialista, vagy esetleg egy moszkvai vásáron, specifikáción fejezték be pályafutásukat.

Persze voltak VALUTÁNAK számító szuper reklámajándékok is. Ezek  kizárólag a keleti piacokon találtak gazdára, és közülük toronymagasan kiemelkedik a Skála Áruház  színes plasztik ajándék zacskója, a Mikulásnak öltöztetett Komjáti Ágival a tetején. Ezt a legenda szerint, bármely moszkvai hotelben 1 rubelért vették meg a gyezsúrnaják, esetleg nagyobb tételben is...(ne felejtsük el, hogy a 70-es években a napidíj 13 rubel volt!)

Ugyanitt bomba üzlet volt még, szintén a néhai Skála  Áruház márka terméke a MÉTA tusfürdő és annak társai, a testápoló, sampon, stb.

A Szovjetunióban - persze a farmerek után - a legeslegnagyobb legnagyobb valuta mégis az AMO szappan volt. Ezzel mindent el lehetett érni, ez előtt minden ajtó kinyílt. Három AMO szappannal asztalt lehetett foglalni még a legfelkapottabb, legzsúfoltabb éttermekbe  is, az áruházakban (a Gumban, a Moszkvicska Áruházban, a Gyetszkíj Mír,ben) a pult alól előkerültek a kurrens, sohasem kapható búvárszivattyúk, elektromos fűnyírók, gumicsónakok, színes tévék... egyszóval minden ami, nagy, drága és nehéz.

És hát voltak a raktárban még úgynevezett "szóróajándékok" is, emblémás golyóstollak, kártyanaptárak, slusszkulcstartók is. Ezek a kis értékű tárgyak segítettek kitölteni a keretet. Egy fillért sem hagytunk a Cégben, ha nem volt muszáj. Év végén nagyon kapósak voltak a  Hungarotex naptárak, asztali fali és zsebnaptár változatban is. Ezek - elég ritkán jutottak el az ügyfélhez - a dolgozók rendre hazavitték őket, egyszerűen azért, mert tényleg szépek voltak.

És volt Hungarotex reklámzacskó is - telis-tele nyomva Hungarotex emblémával - MINDEN mennyiségben. És ezt hordtuk mindenhova, nemcsak külföldre, hanem elegáns (hazai) bevásárlásainkhoz, a Közértbe, az Úttörő Áruházba és a piacra is.

Hungarotex Moszkvai kiállítása 1966

Vergerszkaja Moda, Hungarotex...

A képen apám Halász Zoltán grafikus és a Hungexpo egyik munkatársa látható Moszkvában, a VDNH-n (Népgazdasági Kiállítás területe), közvetlenül a Nagy Magyar Jubileumi Kiállítás nyitása előtt a Hungarotex standjánál.

TÜK

Ez volt a Titkos Ügyirat Kezelés rövidített betűszava. Ezt a használatban lehetett akár ragozni is, így hát utazás előtt mentünk a TÜK-be az okmányokat TÜKkösíteni. Volt egy külön, nagy komoly rácsokkal védett, a Nemzeti Bank széfjeivel vetekedő, szuper-biztonságos páncélszekrényekkel felszerelt TÜK szoba, a megfelelő igen szigorú – senkivel nem bratyizó - TÜK személyzettel.

Te Jó Ég!
Micsoda baromság volt ez a TÜK, de mindenkinek komolyan kellett venni, vagy legalábbis úgy kellett tennie.

Ha valaki hivatalosan külföldre utazott, igen sok és sokféle fontos(kodó) papírral kellett rendelkeznie. Az volt az általános elv, hogy a kiutazónál nem lehet gépelt, vagy kézzel írott papír, címlista, bármi, ami a legcsekélyebb információkat tartalmazhatta.

Mi, a reklámról általában kiállításokra utaztunk, a legtitkosabb anyag, amivel rendelkeztünk a kiállításra kiszállított áru konszignációja volt. Ezt a sokszor 18-20 oldalas konszignációt, valójában Pro Forma számlát – ki tudja miért, 18 példányban kellett sokszorosítani.

Nem biztos, hogy pontosan emlékszem rá, hogy hova is kellett ez a mérhetetlen mennyiségű papír, de kellett belőle egy-egy példány a ládába (vagy trankba), kellett jó néhány példány a MASPED-nek, hiszen ők voltak a szállítmányozók, kellett pár példány az Export Csomagoló KTSz-nek (az ő telephelyük a mai MÜPA helyén volt, az akkori „Világvégén” a Duna parton).

Kellett továbbá pár példány a Hungexpónak – vagy Mahir-nek – az ottani kiállítás szervezőnek, illetve szállítmányozónak, kellett egy példány az Október 6-a utcában lévő Hungarotex visszáru raktárnak, és kellett 10 példány (TÍZ!) a kiutazónak, a Hungarotexes kiállítás felelősnek.

Ez a konszignáció egyébként semmi konkrét, jobban mondva valóságos árura vonatkozó adatot nem tartalmazott. Az árakat igen nagyvonalúan – ötletszerűen adtuk meg – forintban és dollárban, illetve nyugatnémet márkában. Az árfolyammal nem sokat vacakoltunk, korunkat megelőzően általában 100 forintban számoltuk a dollárt (a hetvenes években.)

Szóval ezt a teljesen fals – egyébként normál postai úton, ezer helyre kijuttatott  irományt védte az imprilista-kémektől a mindenható TÜK.

A TÜK-nek szép „koreográfiája” volt. A TÜKKÖS kolléganőhöz előre és időre be kellett jelentkezni. A TÜKKÖSÍTÉSRE szánt papírokról egy újabb konszignációt kellett készíteni, ami azt tartalmazta, hogy mi kerül a TÜKKÖS nagy borítékba. De ezek között a kiutazó nevének, útlevélszámának, a kiutazás helyének és időtartamának is szerepelnie kellett, továbbá az Úti- illetve Feladattervnek is. Ez utóbbi azt takarta, hogy miért utazik ki valaki, és ott mit fog csinálni. A Feladat terv egyébként szintén nagyon sok példányban készült és első számú feltétele volt a kiutazásnak. Rengeteg fórumon került kiértékelésre és jóváhagyásra házon belül és kívül is (KKM).

De titkosítani kellett a szállodai visszaigazolást (lehetőleg a szálloda címével,) és főleg a kiutazók listáját, mert ez aztán tényleg óriási-nagy titok lehetett…

A TÜK szobában a nagyméretű, lehetőleg barna borítékba gondosan betették ezt a sok-sok igen titkos anyagot, tartalomjegyzékkel is ellátott, nem összehajtott, A/4-es papírtömeget, és gondosan celluxszal körberagasztották a széleit. Hogy még hivatalosabb legyen az eljárás, különféle pecsétekkel, névvel-számmal ellátott körbélyegzőkkel körbepecsételték. Majd a leragasztott borítékra rátették a tartalomjegyzéket – mármint, hogy mi van a TÜK-be zárva – és ezt az egészet, egy újabb, de most már lehetőleg fehér nagy-borítékba zárták. Erre újból rákerült az utazó neve, és többi adata, hogy a vámosok könnyen azonosíthassák.

A kiutazó a Vámosoknak minden esetben köteles volt bemutatni a TÜKKÖT.

A vámtiszt, vagy katona (mittudoménkicsoda) elvette a borítékot, gondosan ellenőrizte hogy sértetlen-e, ellenőrizte az utazó személyazonosságát, majd a dupla borítékról letépte a külsőt (a fehéret) és gondosan eltette a lepecsételt TÜKkös papírok tartalomjegyzékét. Hogy azután ezeket ki gyűjtötte, hol, mikor és főleg MINEK, ezt számomra máig homály fedi.

Az eljárás hivatalos definíciója egyébként a következő:
TÜK - titkos ügykezelés: alapja a Titkos Ügyviteli Szabályzat, amely szerint az állambiztonsági munka ügymenetében készült okmányok, iratok titkossági fokozatai a következők: titkos: szigorúan titkos; szigorúan titkos, különösen fontos.

És ennek csak a megcsúfolása volt az a sok-sok felesleges, nagyképű, bürokratikus bohóckodás amivel a kiutazásaim során találkoztam.

De hát abban a időben a Fő dolog az éberség volt, és hogy a kiutazó ne vigyen magával papírt. Mi meg elfogadtuk, hogy "ez a rend" az utazás ára.

Hungarotex üdülő Balatonkenese

Hát ide imádtunk járni. Luxus körülmények között üdülhettünk, ráadásul minden évben. Illetve évente többször is, mert november 7-e körül le lehetett menni egy kis hosszú hétvégére, Húsvétkor szintén, de a legjobb mégis a Szilveszter volt, és ha szerencsénk volt, még hó is volt, és a víz is befagyott.
Minden szoba a partra nézett, minden szobához volt fürdőszoba és WC. A kertben volt teniszpálya, több pingpong asztal a vízen csónakok és még egy kis vitorlása is volt az üdülőnek. Később még vállalati windsurf is akadt. Milyen jókat lehetett röhögni a vállalkozó szellemű "tanulókon".
A konyha remek volt, az ételek házon belül készültek, reggelit, ebédet és vacsorát kaptunk, - a gyerekek uzsonnát is. Az ellátás díja a következő volt: Hungarotex dolgozó napi 56 forintot fizetett, a hozzátartozó (férj) napi 96 forintot, a gyerekek meg csak napi 26 forintot.
Ja, és a beutaló minden esetben két hétre szólt.
Volt egy remek büfé, annak a teraszán lehetett kávézni, és a gyerekek legnagyobb örömére bemondták a mikrofonba, ha megjött a fagylalt. (a jégkrém) Mert az ugye - természetesen - nem mindig volt kapható.

A szobákban nem volt TV, de volt egy nagy közös TV szoba a földszinten, iszonyú kényelmetlen és hangosan recsegő fa székeken lehetett üldögélni. Néha hoztak egy filmet is, amit ugyanott vetítettek. Mi inkább a falú harisnya hosszúságú és nagyon rossz levegőjű moziját részesítettük előnyben. Remek filmeket  filmeket játszottak- sokszor még a Pesti bemutató előtt! vetítettek. És minden nap más film ment.

A parton nagy fürdőruha bemutatók voltak, mindenki felvonultatta, amit csak tudott. De ez vonatkozott a mindenkori vízi játékokra, horgász botokra, gumi motorcsónakokra. Ezek a délceg vízi járművek reggel és este az üdülő falának voltak nekitámasztva, olyan volt, mint egy sport és szabadidő kiállítás.
És pontosan lehetett látni, hogy melyik hajó milyen országból származik. A nagy, brutális, lehetőleg fekete, esetleg barna - kicsit katonai jellegű gumihajó - majdnem biztosan a Nagy Szovjetunióból jött Kenesére, a kecsesebb, színes, szuper motorral ellátottak a "Művelt" Nyugatról jöttek. (Akkor még lehetett motorcsónakozni a Balatonon.)
Kertet profi kertész gondozta, még ma is érzem a csodaszép rózsák illatát. Az eresz alatt fecskék fészkeltek mindannyiunk nagy-nagy örömére. A nádasban vadkacsák úszkáltak, kacsa anyák a kiskacsáikkal, este meg beindult a béka szerenád. És még ne felejtkezzünk el a szúnyogokról sem, mert azért az is volt.

A partot szépen kiépítették, a vízbe nagy stég vezetett, nem kellett sokat gyalogolni, gyorsan elértük a  mély-vizet és nagyokat úsztunk.

Délután mindig elmentünk sétálni. A célzott séták általában a Patikába, a Postára, vagy a falu közepén található Vegyesboltba vezettek, de sokszor felmásztunk a löszfalra és gyönyörködtünk a páratlan kilátásban.
A gondnokot ha jól emlékszem Surjánnak hívták, példás rendet tartott és gondoskodott az üdülők kényelméről.

Néhány éve Kenesén jártam és szerettem volna lesétálni a partra, ahol annyira szép nyarakat töltöttem. Az üdülőt akkor már - micsoda baromság - Zeusznak hívták.
A recepciónál álló, kopasz-fejű-kigyúrt-szekrény nagyságú biztonsági őr (természetesen) nem akart beengedni a kertbe. Ma sem tudom, hogy mit féltett tőlem. De azután hosszas hadakozás - néhány telefon hívás után - úgy döntöttek az üdülő új urai és gazdái, hogy mégis lesétálhatok a partra.

Sajnos nem sokat láttam, mert telement a szemem könnyel....