2010. július 3., szombat

Lipcse 3

Fisch Nicht!
Egy kollégámmal ebédelni mentünk egy elegáns étterembe, a Lipcsei Vásár területén. Az étterem - hatalmas hodály - szinte teljesen üres volt, csak egy asztalnál ült két mogorva ember.
Mi leültünk egy asztalhoz, valahol a teremben, de szinte azonnal ott termett egy "ültető asszony" és ellentmondást nem tűrően átkísért minket a mogorva urakkal szomszédos asztalhoz. Így fültanúi lehettünk a következő kissé lakonikus párbeszédnek - ebédrendelésnek
Mogorva úr parancsoló hangon szinte ordítja: - "Fisssssss!"
Még mogorvább pincér, vissza ordit: " Fissssssss nisssssssssssss! és azonnal hátat fordít, és el is tűnik.

Lipcse 2

WC-s kalandok
A kiállításon 1 (keletnémet) márkát fizetni a WC használatért, ezt mi, kiállítók igen nehezményeztük – nem lehetett elszámolni dologiba- ezért „barterüzletben” próbáltuk megoldani, emblémás nylonzacskót, reklámtollat, jelvényt és egyéb „üveg-gyöngyöket” adtunk ajándékba a pénz helyett. Egy darabig jól ment a bolt, de amikor a vécés nénik már mindent, többszörösen begyűjtöttek elkezdték a pénzt követelni.
Én összegyűjtöttem rengeteg apró – nagyon-nagyon apró pénzben a „vécés márkákat” – a család, a barátok korábbi útjaiból megmaradt kis-suskát – berolniztam és azzal próbáltam fizetni. A vécés néni ezt nem fogadta el, kibontotta a rolnit, visszaöntötte a kezembe a sok aprót, egyben követelte a pénzt. Egy darab márkában.
Én fogtam a pénzt és dühömben, úgy ahogy volt kidobtam a (félemeleti) nyitott ablakból, a járókelők nagy-nagy örömére.
- maga pedig nem kap semmit! – mondtam még a teljesen elképedt szigorú kápó-nyanyának, és emelt fővel távoztam. És, hát arra - a standhoz közeli - vécére nem is mentem ki többé.

Higiénia

A vécés néniknek volt egy felejthetetlen tisztító („fertőtlenítő”) eszköz a kezükben. Egy hosszú bot, a végén valami bizonytalan színű, de igen gusztustalan rongyocskával. Azzal a rémes, ijesztő prakkerszerű bottal, minden használat után berontottak a WC-be és vadul törölgetni kezdték a deszkát. Amit ott találtak, azt jól szétkenték.
Volt egy különleges „kalauz-kulcsuk”, azzal akkor is ki tudták nyitni az ajtót, ha WC történetesen foglalt volt. Ilyenkor volt nagy sikítás, felháborodás – ők meg élvezték a hatalmukat.
Rám is rányitott egyszer a rémes szolgálatos-banya, és én csodák csodája nyugodt tudtam maradni, sőt még azt is megkérdeztem tőle
-         Wollen Sie neben mir platznehmen? (Ide szeretne ülni mellém?)
-         Issssssssss Nisssssss – üvöltötte elképedt arccal, és jól rám csapta az ajtót. (Ich nicht  –  én nem! Akart ez németül lenni, csak a jó szászok mindig csupa hosszú es betűvel mondanak mindent. Hogy érthetetlenebb legyen.)

Legendárium
A Hungexpo egyik árurendezője, a legendás S. Elvtárs, egyszer bement a Lipcsei Nagy Áruházba és egy kétszemélyes WC ülőkét akart venni.
Sajnos nekünk ilyen nincs, mondták az elképedt eladó-hölgyek, de miért akar valaki kétszemélyes WC deszkát? – csodálkoztak kissé.
- Szeretek közben beszélgetni… - volt a válasz

Lipcse 1

Lipcse, németül Leipzig, Németország, anno NDK, keleti részén fekvő város, a Szász szövetségi tartomány legnagyobb városa. Nevét a Lipsk szláv szóból kapta, jelentése: „Ahol a hársfák állnak”.
A város egyik fő nevezetessége, a Szent Tamás-templom, amelynek a 18. században J. S. Bach volt a karnagya, majd orgonistája. A város déli részén magasodó Népek Csatája Emlékmű a Napóleon felett aratott győzelmet hirdeti.
.Lipcse az 1949-ben megalakult Kelet-Németország második legnagyobb városa lett, gazdasága a szocializmusban erősen visszaesett. De a középkortól kezdve megrendezett lipcsei vásár ekkor is megőrizte rangját, a KGST országok legnagyobb vására volt.

Hungarotex Lipcsében
Lipcse olyan volt a kiállítás szervezésben, mint a kötelező tánc a műkorcsolyában. Ha valakit Lipcsébe küldtek kiállításra, azt (Moszkvához hasonlóan) nem lehetett „lemondani”, oda félholtan is ki kellett menni.
A Hungarotex főleg a Lipcsei Őszi Nemzetközi Vásáron vett részt. Voltak stabil kiutazó kollégák, akik minden évben (csak) ide mentek. Ők azonban tudtak MINDENT, azaz mit hol lehet kapni és mit érdemes venni.
Nekem egyszer nyáron volt a térdemben porcműtétem, a lábam még ősszel is fájt (nagyon), ennek ellenére szeptemberre beosztottak Lipcsére.  Nagy PECH! Kényelmetlen város, egy kényelmetlen országban. Annyi gyaloglással, ami egy hosszú, bűnbánó zarándokútra is elég lett volna.
Szállás
Igazi, azaz szállodai hotel-szoba csak a legeslegnagyobb főnököknek járt, mi „földi halandók” magánszálláson laktunk. Ez - ha szerencséje volt az embernek – még akár „jó is lehetett”. De legtöbbször nem volt az.
Nekem sem volt túl nagy szerencsém, mert jó távol a kiállítástól, egy eléggé sokgyermekes családnál a gyerekszobát kaptam meg, kicsi, rövid, kemény, kényelmetlen ággyal.
A fürdőszobában két kis levelezőlap volt a csempére ragasztva, az egyiken Hajdúszoboszló, a másikon a Balaton volt látható. El is dicsekedtek szegények, hogy ők minden évben mennek külföldre, Magyarországra.
A pici panel-fürdőszobában rengeteg  száradó kis frottír mosdókesztyűt találtam, a családtagok ritkán (vagy talán soha nem) fürödtek, ezekkel a kis színes kesztyűcske-rongyocskákkal törölgették magukat alul is, meg fölül is. Brrr…..
Nekem eléggé aggódva szóltak – és tényleg jóindulatúan, hogy – már nehogy félreértsem, nekik ingyen van a meleg víz, és nem érdekes, ha ész nélkül folyatom, - de nem lesz-e nagy bajom abból, hogy naponta kétszer  is zuhanyozok?
Éberség
Megfigyeltem, hogy amikor hazamentem, azonnal vagy lehalkították, vagy még inkább lekapcsolták a tévét. Hát persze, hogy nem a helyi adást nézték, hanem a jó kis nyugatit…. Én azért annyira nem tudtam jól németül, hogy ezt rögtön, kapásból meg is állapítsam.
Abban viszont ők nem bízhattak, hogy tényleg nem vagyunk annyira szemetek, hogy ez ügyben felnyomjuk a háziakat!

2010. július 1., csütörtök

Munkavédelem, Tűzvédelem, LÉGÓ


Ha egy új dolgozó lépett be a Hungarotexbe, akkor kötelező munkavédelmi- és tűzvédelmi oktatásban részesült. Ezt az oktatást természetesen az arra kijelölt szakember, azaz egy főállású rendész végezte. A dolgozó aláírta, hogy megértette az oktatást, és már mehetett is dolgozni.

Persze ez az oktatás nem egy életre szólt, és időnként úgy érezte a Cég, hogy az ismeretanyagot fel kell frissíteni, és ez kollektív továbbképzés formájában következett be. A helyszíne a földszinti Kultúrterem volt, és ha túl hosszúra sikerült, akkor rendszerint botrányba fulladt a dolgozó(nők) fegyelmezetlensége – röhögése miatt. (Végül is jól „elvoltunk”, mert halkan beszélgettünk, rajzolgattunk, kötögettünk, a hosszú, kibírhatatlanul uncsi előadások alatt, ki-ki vérmérséklete szerint…)

Történt, hogy egy szép napon új – igen agilis - rendész érkezett Céghez.
Unalmasan egyszerű szürke öltönyéhez izgalmasan rikítószínű, meggy-bordó brokát mellényt viselt. Ez a kedves, alacsony, kicsit túlmozgásos hiperaktív, ember úgy nézett ki, mint egy profi dzsessz-dobos. Gyorsan el is nevezte őt a köznyelv Dzsessz Pityunak.
(Ezt a történetet néhány titkárnő nem pontosan tudta, és előfordult, hogy letelefonáltak a portára, és Dzsessz István Elvtársat kérték a telefonhoz…..) Szóval Dzsessz Pityu komolyan vette a feladatát és megkezdte a munkatársak (95%-ban nők!) kiképzését a tűzoltásra.
Soha nem felejtem el, hogy erősítésként jött egy nagy-termetű, harcsabajszú tűzoltóember a kerülettől, és nagy műgonddal, Pityuval együtt emelgették, rakosgatták egymás mellé, egy asztalra a különféle poroltókat. Mi elhűlve néztük, hogy alig tudták megmozdítani a vadi-új, ultra-modern rakétaformájú szuper-izéket, és majd betojtak, olyan nehezek voltak ezek a kis női „kézi-készülékek.”

Ezek után megkezdődött a bizonyára igen hasznos, de a számunkra eléggé érdektelen oktatás, amelyen ilyeneket mondtak, hogy:
·  A kollégákkal nézzük meg közösen, tűz esetén merre tudunk a leggyorsabban a szabadba menekülni az irodaház egyes helyiségeiből.
·  Gyakoroljuk a menekülést.
·  Ellenőrizzük, hogy minden nyílászáró nyitható, nincsen-e beszögelve, beragadva. A biztonsági rácsok nyithatók-e belülről. (Köztudott, hogy a Ház ablakait valójában NEM lehetett kinyitni, csak a kis bukó ablakokat lehetett leengedni – ha nem volt beragadva)
·  Tanuljuk meg, hogy tűz esetén a padló közelében (leguggolva, négykézláb) közlekedjünk, mert itt biztonságosabb. A füst és a hő felfelé száll.  Na ezt gyakorolni fogjuk, mert erősíti a combizmainkat, és szép feszes marad. (Ez volt a fitnesz 1975!)
·  Ne pakoljunk semmit a folyosókra, lépcsőkre, kiürítési útvonalakra. Baj esetén a tárgyak akadályozhatják a gyors és biztonságos menekülést. Mindig odapakoltuk az összes vackot,  rengeteg papírt, karton dobozt, ami nem kellett, igaz, hogy reggelre rendszerint eltüntették a takarítók)
·        - Végül, gyakoroljuk a tűz oltását a poroltókkal –
és itt kicsit elbizonytalanodott Pityu és a szép tűzoltóparancsnok – miután rájöttek,hogy ezeket a cuccokat megemelni nekünk kicsit nehéz lesz.
-          - Őőőőő, talán próbáljanak tűz esetén találni egy férfit…. aki segíthet– tették még hozzá.
-          Na, akkor bent égünk! jegyezte meg találóan Edit barátnőnk, - a hirtelen támadt halálos csendben - aki ilyen helyzetekben mindig fején találta a szöget.

És erre kitört a hallgatóságból a frenetikus röhögés és egy jó (hosszú) ideig nem volt több tűzvédelmi oktatásban részünk.

És akkor még nem is említettem a jó kis (ugyancsak kötelező, és évente ismétlődő) LÉGÓ tanfolyamokat, ahol azt tanították, hogy az Imprilista Atom Bombának gondosan hátat kell fordítani, amikor leesik, és főleg Isten őrizz, nem szabad belenézni a várható Nagy Villanásba, mert még meg is vakulhatunk, és  végül - ez volt a legjobb rész- magunkat egy nagy, vizes lepedővel kell letakarni a sugárzás ellen.
No comment!

2010. június 30., szerda

Hogy is kell menni a Hungexpóba????

Ha a Hungexpo utaztatott bennünket, akkor a napidíjat és az egyéb úti ellátmányt náluk, az ő Városligeti központjukban kellett felvenni.
Egyik kolléganőm, Zám Edit, sehogy sem tudta megjegyezni, hogy lehet e távoli vidékre odatalálni, és én elmagyaráztam neki, hogy milyen egyszerű feladat is ez.

-         Ugye tudod, hogy a 70-es troli vonalat Sztálin elvtárs 70 éves születésnapja tiszteletére nevezték el 70-es járatnak. Tehát ne szállj fel, semmilyen más számú (például 78-as) járatra, mert elvisz a keleti pályaudvarra, és onnan már csak a bánat van…
-         Ó, remek! Köszönöm, ezt nem fogom elfelejteni! – és csodák csodája, Edit gond nélkül odatalált a Hungexpóba. 
Sőt az egész Házban híre ment, hogy Edit tutira tudja a jó útvonalat.
Történt egyszer, hogy Margitka (Boldizsár igazgató titkárnője) a Hungexpo devizakeretére utazott Moszkvába, divatbemutatóra, öltöztetőnek. Ő nem járt olyan gyakran külföldre, nyilván fogalma sem volt róla, hogy kell a Ligetbe menni, de tudta, hogy kit kell kérdezni.
-         Drága Editkém, kérlek, magyarázd el nekem, hogy kell kimenni a Hungexpóba?    Szeretném felvenni az ellátmányomat.
-         Várjál csak, koncentrálok! – mondta Edit, és nagyon elgondolkodott. –
-         Figyelj Margitka, tudod-e, hogy mikor halt meg a Lenin?
Margitka szeme kerekre tágult, erre a kérdésre egyáltalán nem számított.
-         Mert akkor könnyű lenne odatalálnod, mert azzal a bizonyos számú busszal, kell elmenni, kimenni, vagy átszállni a Liget felé valahol a Majakovszkij utcánál. Csak vigyázz, nehogy a Keleti pályaudvarra menj… izé… tudod mit, inkább vegyél egy taxit és számold el, az legalább ott áll meg a ház előtt… 
 És hát így is történt minden, Margitka (belföldi „dologi költség” címen) taxival ment a komplikált címre.
Mi persze dőltünk a röhögéstől, de csak akkor engedtük ki a sátáni kacajt, amikor Margitka már – rendkívül furcsa arckifejezéssel, becsukta maga mögött az ajtót.
Edit pedig – kicsit bizonytalanul megkérdezte
-         Valamit nem jól mondtam, ugye?
-         Hát figyelj, Edit! Nagyon is jót mondtál! Csak! Ugye, először is nem a Lenin, hanem a Sztálin, másodszor, nem meghalt, hanem született, és nem a busz, hanem troli a nyerő jármű, a többi stimmel. De mindegy is, a lényeg, hogy jót ajánlottál neki a taxival.
-         Szóval nem szifilisz, és nem Krupszkája! – mondta Edit nevetve….

Ezek után, ha bárki kérdezte az utat a Hungexpóba, mindig megkérdeztük, tudod-e hogy mikor halt meg a Lenin?

2010. június 29., kedd

Hungarotex vezetők, vezetőváltások - Tobak Gy. Viki emlékei

Új vezérigazgató
A Tranzakciós főosztály nagyszájú, mindenkivel barátkozó pályakezdő munkatársaként a Ház legillusztrisabb emeletén dolgoztam. 
Ugyanis az 5. emelet két dologról volt nevezetes: az 510-es szobáról, mert a Konstrukciós osztály bonyolításában dolgoztak a Cég legszebb csajszijai, (és ez hatalmas elismerés volt, hiszen a 70- es, 80- as években közismerten a Szép u.2. adta a város legszebb, legdögösebb, akkortájt igencsak cosmopolitannek számító hölgyeit, ez is megérne egy-két megemlékezést) és ezen az emeleten volt még a Szakszervezeti, a Személyzeti és a Pártiroda, no meg itt volt a Vezérigazgatóság is.  
Ez utóbbi lett a vesztem. 
Egy kellemesnek induló napon kedvenc Fábi Ági kolléganőm megkért, hogy menjek át a vezérigazgatói titkárságra, mert jött egy igen fontos üzenet csőpostán (csőposta emeletenként csak két szobában volt, mi a titkársághoz tartoztunk). 
Mit sem sejtve mentem át az akkor éppen igazgató nélküli igazgatóságra, ahol a titkárnő helyén egy idősebb, nyugdíjas látszatát keltő, nekem akkor bácsikának tűnő úr üldögélt. 
Miután megtudakoltam, hogy ő is a titkárnőt várja, letelepedtem mellé és jól elbeszélgettem vele, hogy addig se unatkozzon. Elmeséltem minden vállalati pletykát, amit a pár hónapos ott tartózkodásom alatt megtudtam a Cégről. Különösképpen, hogy ki kinek a barátnője és ehhez hasonló, igen komoly témákat, amikre úgy gondoltam egy nyugdíjas igencsak kíváncsi lehet, majd biztosítottam róla, hogy mindig ráérek egy kis beszélgetésre, és a főnökeim nagyon rendesek, nyugodtam jöjjön be a szobánkba, még a szobaszámot is megadtam. Majd a csőposta tartalmával távoztam. 
Mivel elég sokáig elmaradtam, a beszélgetésről kedvenc osztályvezetőmnek, Fehérvári Zsuzsának is beszámoltam, és kértem, hogy ha ez a helyes bácsi bejön, ők is fogadják majd szeretettel. 
Egy óra sem telt el, mikor hívatták Zsuzsát, hogy bemutassák az új vezérigazgatónak, Darvas elvtársnak, aki természetesen nem volt más, mint az én nyugdíjas bácsikám. De a javára írandó, hogy Zsuzsának megköszönte a meghívást, és néha, néha be is nézett a szobánkba. Közben telt múlt az idő, a Konstrukciós osztályról átkerültem a nevezetes 510-es szobába! 

Új vezérigazgatónő
Egy nap a titkársággal egy folyosórészen lévő mosdóba kézmosás közben összeakadtam egy ötvenes, telt karcsú hölggyel, és mivel a vezérigazgató titkárnője éppen beteg volt, úgy gondoltam ő helyettesíti. 
Szokásom szerint elkezdtem az ismerkedést. Bemutatkoztam, és elmesélten neki, hogy miért fogja itt jól érezni magát. „Bemutattam” az emeleten dolgozókat, s mivel igen érdeklődő volt, röpke negyedóra alatt mély ellemzést adtam a vállalat egészéről. 
Elmagyaráztam neki azokat a „fontos” dolgok, amiket nem árt, ha tud ahhoz, hogy képben legyen, mint jó titkárnő. Majd, ahogy visszaemlékszem – és később több százszor visszahallottam – közöltem, hogy ez nagyon liberális cég, és ne féljen, nem kell agyon dolgoznia magát, főleg, mert most éppen nincs vezérigazgató.  
Mire megszólalt, de van, és bemutatkozott Szabó Józsefné vagyok

Mondanom sem kell, hogy ezek után, amikor belépett az új vezérigazgató-helyettes, Tomor János, azonnal megmutatták, nehogy – mivel a konfekció iparból érkezett – varrassak magamnak vele egy nadrágot.

Fábi Ági: Pályafutásom első közvetlen főnöke volt, és nála jobb, okosabb, emberibb vezetőm soha nem volt, noha jó pár munkaviszonyban eltelt év van mögöttem. 
Ha ő kerül szóba nekem mindig a PARITÁS jut eszembe. Belépésem után egy héttel kérésemre elmagyarázta a számomra akkor még kínainak tűnő, misztikus és izgalmas, titokzatos és szexi szót, PARITÁS. Rám nézett, és rögtön felismerte, teljesen felesleges belebonyolódni, ezért csak ennyit mondott: a paritás az paritás! 
Később aztán valójában megtudtam, mi is ez a külkertechnikai kifejezés, de akkor már egyáltalán nem tűnt szexí kedves, titokzatos szónak. 
Bár évtizedek teltek el azóta, a Hungarotexen belül is megjártam több osztályt, Ágival a mai napig tartom a kapcsolat, és ezúton is köszönöm, hogy elindított, lazán, humorral és nagyvonalúan. 
Tobak Gy. Viktória 

2010. június 28., hétfő

Nyelvtudás - Kollektív emlékezet 3. "Szememófáj"


Hatalmas, mintegy hatezer főt foglakoztató gyár vezérigazgatója - egy szót sem beszél, természetesen - semmilyen nyelven! Nem is tudja elkérni az elegáns hotel, még elegánsabb recepcióján a szobakulcsot... kérdezi, hogy lehet ezt a számot megjegyezni.

Egyszerű, mondjuk neki, csak annyit kell mindig mondani, hogy
SZEMEM Ó FÁJ! 
(Seven-o-five, 705) Mindig csak annyit mondjon, hogy szememófáj és biztosan megfogja kapni a kulcsot.

Ó, ez nagyon egyszerű, ezt nem fogom elfelejteni - hálálkodott a nagy hatalmú ember, de sajnos mindezt gyorsan elfelejtette, és a recepción a következő dolog történt.
A nagy-termetű ember már szinte hasalt a pulton, a kis-termetű, ázsiai származású recepciós ijedten hallgatta, ahogy a Nagy Ember magából kikelve bökdösi a saját szemét, miközben magyarul ordítja, hogy
-" Fáj a szemem! Nem érted! B.. meg! Fáj a szemem! B... meg!"....
Mert arra emlékezett, hogy valami baj van a szemével, de hogy pontosan mi is? és miért nem kapott kulcsot, ezt még talán ma sem érti ...