Ki nem emlékezne arra az időre, amikor még nem volt mobil telefonunk, és ha "vidéket " akartunk hívni, akkor azt a Cégnél - kizárólag a telefonközponton keresztül lehetett, és persze engedéllyel.
Ha sürgős volt a dolog - mondjuk olyan 3 órán belül szerettél volna elérni valakit a messze-távolban, mondjuk Kaposváron, vagy Szegeden, akkor engedély kérhettél arra, hogy háromszoros sürgősségél hívd a számot.
A nagyfőnökök eleve tízszeres sürgősséggel telefonáltak, de ez sem jelentett - feltétlenül azonnali kapcsolást.
A legnagyobb kunszt mégis a külföldi interurbán beszélgetés volt.
Ezt eleve nehéz volt engedélyeztetni. A legnagyobb problémát mégsem a borsos kapcsolási díj jelentette, hanem, hogy nem maradt nyoma! A kötelező telefon-jelentésben nem igen bíztak az illetékesek, a papír sok mindent elbírt.
Ezért külföldre gyakran ment a fax. (Külön fax szoba volt az ötödiken, külön faxoló nőkkel. A faxolás különleges tudást követelt, a faxgépbe, csak titkos kódokkal lehetett belépni a kezelőjének.)
A faxok szövegét eleve csak ové vagy főové engedélyezhette, azt ( az engedélyezett magyar ) szöveget azután fel kellett vinni a nyolcadikra, vagy a kilencedikre, a levelezésbe, fordításra.
A levelezésből letelefonáltak az osztályra, ha kész volt a szöveg, és akkor indulhattál a negyedikről a kilencedikre a szövegért, majd a faxszobába végre feladni a sürgős üzenetet. Nemcsoda, hogy a sok liftezéstől, engedélykéréstől, elment a kedved az egésztől. Sokszor bizony hagytuk (inkább) hogy a dolgok "megtörténjenek maguktól".
Amelyik dolog nem oldódik meg magától, azzal nem is érdemes foglalkozni... - járta ez a nem túl okos mondás, de mi azért sokszor alkalmaztuk.
Azt sem szerettél azért - logikusan - ha minket hívtak külföldről. Eleve csak a Hungarotex "központi" számát lehetett megadni egy külföldinek, a közvetlen számot - ha volt ilyen az osztálynak - NEM. Talán , mert akkor nehezebb volt a kontroll...
A kapcsolás minősége sokszor olyan rossz volt, hogy a recsegésen kívül, csak hangfoszlányokat lehetett hallani.
Ebből az időből való egy kedves kolléganőnk alábbi párbeszéde, mi csak az "innenső" oldalit hallottuk:
- Halló! - halló - nem hallja? miért nem hallja? - de, igen, én hallok, és én hangosan beszélek, ordítok!
- Halló! - de igen, én a kagylóba beszélek
- Halló, még mindig nem hallja ?
- Halló!
-Tudja mit, akkor adjon már valakit, aki jobban hall!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése