"Honhereéjááá inAmmmszterdááám! Dö-dájmond-of-dö-grááhtsz." – (Magyarország Amszterdamban, a grachtok, - csatornák - gyémántjának városában) - harsogta egész álló nap, az akkori technika csúcsával, egy túlerősített sétáló-mikrofonnal a kezében, a zseniális és felejthetetlen, legalább hat nyelven beszélő, Sz.Nagy Julia, a kiállítás sajtó főnöke. Civilben, főfoglalkozásban ő volt a Hungarian Foreign Trade (Magyar Külkereskedelem) című, kéthavonta megjelenő, idegen nyelvű kiadvány főszerkesztője.
Júlia megjelenése mindig átütő siker volt, nem lehetett „nem oda nézni” ha valahová belépett. Korát meghazudtolóan, nagyon magas sarkú cipőket hordott, és azokban képes volt – akár - napi 20 órát is elrohangálni. Rengeteget utazott, semmi magyar cucc nem volt rajta. A blúzait rendszerint kis kerek tükrökkel dekorálta, ezeket szorgos kezek népies motívumokkal hímezték rá a valószínűleg méregdrága anyagra.
A frizurája is egyéni volt, égővörösre festett haját szigorúan kifésülte az arcából és a feje legtetejére tűzte fel, szorosan, antennaszerűen égnek álló kis-kontyba. Volt úgy, hogy díszítésképpen még nemzetiszínű szalagocskákat is kötött a kontya köré, amelyek jószerivel a válláig lógtak.
A kiállításon sétálgató, nézelődő kedves holland látogatók nem is tudtak ellenállni cseppet sem visszafogott invitálásának, hogy válaszoljanak néhány kvíz kérdésére. Ezek között olyan "komplikált" talányok is voltak, hogy mi Magyarország (azaz Honhereéjááá) fővárosa.
Ha tudták a választ, kaptak valami éktelen magyaros csicsát, hímzett szívecskét, pici piros bugyli bicskácskát, de a legrosszabb esetben is egy jelvényt, vagy egy kokárdát...) Ez a szikrázóan okos Júlia olyan egyéniség, jelenség, látványosság volt, amely sokszor kenterbe verte a kor más egyéb „hungarikumait.”
A Magyar Napok kiemelt, államilag támogatott, presztízs rendezvények voltak, de azért nemcsak az ország imázst növelték, lehetőség szerint – a még nagyobb siker érdekében - erre az időszakra koncentrálták a hosszú távú, kétoldalú államközi kereskedelmi szerződéseik aláírását is. Egy-egy ilyen rendezvényen, a rangos kulturális programok mellett, számos külkereskedelmi vállalat is részt vett, sokszor valóban igen reprezentatív, látványos kiállítással.
Ez az 1978-as, nagyszabású Amszterdami rendezvény egészen különleges volt a maga nemében.
A holland "Hungexpo", a RAI területén, egy hatalmas pavilon első emeletét foglalta el a magyar bemutató, viszont a terem földszintjén különböző remek helyi automaták álltak.
A magyar kiutazókat az étel-,ital-, és játék automaták nem nagyon érdekelték, de valaki a csapatból felfedezte, hogy az egyik cigi automata magyar forinttal (is) működik - és egy csomag Marlborót 2 forintért ad ki.
Ennek (igen zárt körben) villámgyorsan híre ment, és minden új kiutazót arra kértünk, üzentünk, telexeztünk: hozzanak magukkal sok-sok kétforintost! Egy idő után sajnos megszűnt ez a jó kis népünnepély, mert abból a csoda gépből kifogyott a cigi. Amikor a derék hollandok újra feltöltötték a szerkezetet, nem tettek ugyan megjegyzést, de gyorsan kijavították a hibát.
Egy nagyszabású Magyar Napok rendezvény szinte elképzelhetetlen volt divatbemutató nélkül. Itt, Amsterdamban is hat széplány és egy fiú vonultatta fel a magyar konfekció ipar színe javát.
A holland TV egyik igen népszerű bemondója, Hans von Mönikendamm kommentálta a cuccokat. A lányok rajongtak az elegáns, kedves, jóképű, és főleg nagyon udvarias fickóért, de - sajnos - az ő érdeklődése teljesen más irányú volt. Kétméteres – vállas, szintén jóképű barátja naponta megvárta a show után, ahonnan szépen, kézen fogva távoztak. Hansért oda volt a közönség is - ő pedig fürdött a sikerben.
Igazi profi volt. Ennek megfelelően, egy-egy fellépéséért annyi pénzt kapott, mint a mi tíznapi napidíjunk és szállás költségünk együtt. Csak a legvégén vallotta be, hogy ő a bemutató zenéjét kicsit elavultnak tartja, búcsúzóul mindeniknek, nagyvonalúan egy-egy vadiúj Deep Purple nagylemezt adott ajándékba. Csakhogy ne felejtsük el őt, és ismerjük meg az új zenei módit.
Ezek a rendezvények igen "fárasztóak" voltak, kezdetben azért, mert mindig dolgozni kellett - éjjel-nappal építettük a kiállítást, ami mindig "úszott ". Később meg nagyon sokat éjszakáztunk, táncoltunk, mulattunk. Nem hagytunk ki semmit!
A szállodánkkal (a szépséges amszterdami Hiltonnal) szemben volt egy remek diszkó, az anyakirálynőről elnevezett, Julianna Bár, és volt annak egy Philippe nevű diszkzsokéja, aki estéről estére fergeteges hangulatot varázsolt az "úri közönségnek".
A Hungarotex egyik kő-gazdag ügynöke, K... Úr is rendre ott mulatott, és nagyvonalúan vendégül látta a kismanekeneket és azok nőnemű tartozékait, az öltöztetőt, a nagynevű, csinos divat tervezőt, a tévéseket, és néhány nagyszájú, jó humorú üzletkötőt is.
K úr elmesélte, hogy most tért vissza Őropába, mert nem szereti a telet, és ezért két hétig hajózott a Karib tengeren, a Bahama és a Barbados szigetek között, és olyan koktélokat ivott az általa bérelt luxus jachton, hogy azt mi még elképzelni se tudjuk!
Egy Nenszi nevű helyi hölgy keverte neki állónap a csodapiákat, de K úr azért azt sejtetni engedte, hogy ez a Nenszi-bébi, akit úgy vettük ki a szavaiból, hogy végül is a jacht tartozékának tekintett, nemcsak a koktélkeverésben jeleskedett.
- Sajnos! Valóban nem tudjuk elképzelni, hogy milyen is lehet egy ilyen szuper-koktél - mondtuk rögtön kórusban a kedves K úrnak, – ízeket nem lehet elképzelni!
- Igaz! - Mondta, vendéglátónk, a Krőzus, és azonnal odaintette a felszolgálót, majd részletesen elmagyarázta, hogy milyen piát kér. Trópusi díszítéssel! (És nem ám egy adaggal!)
Mire a gyakorlatban jól elmélyítettük koktélismereteinket, és elérkeztünk Nenszi negyedik, vagy ötödik koktéljához, a hangulat igencsak a tetőfokára hágott - pedig már hajnalodott - és másnap reggel korán kellett felkelni.
Pont az ilyen áttáncolt éjszakák után kezdtek el a nők, a kiállításon sötét napszemüveget hordani (mely ápol, és főleg eltakar) továbbá tripla mennyiségű kávét inni, hogy akár napközben is ébren maradjanak...
Másnap délelőtt valamilyen csoda folytán zárva volt a kiállítás, és a kirendeltség kirándulást szervezett a kiállítóknak, busszal mentünk a malmokhoz Zaandamba, a skanzenbe, festékőrlő malmokhoz, fapapucskészítő műhelybe, sajtgyárba, Volendamba, és hát szakadt az eső. Az egész kirándulást szinte fél-kómában végigaludta a fél társaság - hálátlan banda!
Este zárt a Magyar Napok rendezvény, és mi ezt egy fergeteges, máig felejthetetlen divatbemutató-temetéssel tettük még emlékezetesebbé.
A divatbemutató temetésen a manökenek pihennek, ülnek az első sorban, ők a "nézők", és ők nem léphetnek fel, de mindenki más – szervezők, öltöztetők, kiállítók, sőt még az „ipar” is, igen.
Nagy móka volt látni a komoly férfiakat - női ruhában, vastag talpú, magas sarkú cipőben botladozni a kifutón. Ezt a mókát sem a tanácsos, sem a nagyfőnökök nem hagyták ki. Soha. A kollekciósok kissé reszkettek a szép ruhákért, de azoknak nem lett semmi bajuk. Volt akire Rashel-zsákból csavartak VIII. Henrik jelmezt, volt aki Júliát utánozva kvíz kérdéseket tett fel a jelenlévőknek. Megittuk, megettük a maradék repit, sokat röhögtünk, remekül szórakoztunk.
A lányok pedig könnyekig meghatódtak, mert egy igazi Úr, egy Hollandiában élő és dolgozó magyar sármőr, aki szintén sokszor vendégül látta az egész delegációt a bárjában, mindegyiknek egy hatalmas vörös rózsacsokrot nyújtott át búcsúzóul.
Arra emlékszem, hogy a jól sikerült "temetés" után sokfelé jártunk és táncoltunk a városban, még sztriptízbárban is voltunk, miközben reszkettünk, hogy valaki meglát, felnyom - és oda a karrier (lásd. 1025-ös rendelet!) De nem buktunk le!
És még arra emlékszem, hogy ez a fergeteges Szuper Nagy Buli, a kikötőben éppen ott horgonyzó Ady tengerjáró gőzösön fejeződött be, hajnalban.. Valakinek azon hajózott a rokona, és mi csapatostul meglátogattuk őt….
A lányok pedig könnyekig meghatódtak, mert egy igazi Úr, egy Hollandiában élő és dolgozó magyar sármőr, aki szintén sokszor vendégül látta az egész delegációt a bárjában, mindegyiknek egy hatalmas vörös rózsacsokrot nyújtott át búcsúzóul.
Arra emlékszem, hogy a jól sikerült "temetés" után sokfelé jártunk és táncoltunk a városban, még sztriptízbárban is voltunk, miközben reszkettünk, hogy valaki meglát, felnyom - és oda a karrier (lásd. 1025-ös rendelet!) De nem buktunk le!
És még arra emlékszem, hogy ez a fergeteges Szuper Nagy Buli, a kikötőben éppen ott horgonyzó Ady tengerjáró gőzösön fejeződött be, hajnalban.. Valakinek azon hajózott a rokona, és mi csapatostul meglátogattuk őt….
Amikor a sok-sok taxival megérkeztünk a kikötőbe, nem hittem el, hogy a tériszonyommal fel merek menni az imbolygó, keskeny, kötéllel védett kis falépcsőn... de végül felmentem.
A matrózok nem bánták, hogy felkeltettük őket, örültek a magyar szónak, a nevető szép-lányoknak, a hajószakács azonnal hagymás-kolbászos (nagyobb finom) tojásrántottát készített, hozzá frissen sült, még meleg - köménymagos fehér-kenyeret kaptunk, miközben az Északi Tenger felett a leggiccsesebb bíbor színekben éppen kelt fel a nap... Mindehhez még - befejezés képen - jéghideg Tuborg sört ittunk.
A matrózok nem bánták, hogy felkeltettük őket, örültek a magyar szónak, a nevető szép-lányoknak, a hajószakács azonnal hagymás-kolbászos (nagyobb finom) tojásrántottát készített, hozzá frissen sült, még meleg - köménymagos fehér-kenyeret kaptunk, miközben az Északi Tenger felett a leggiccsesebb bíbor színekben éppen kelt fel a nap... Mindehhez még - befejezés képen - jéghideg Tuborg sört ittunk.
Igen, mindannyian arra gondoltunk a hirtelen beállt, fáradt, és fenséges csendben, hogy pont az ilyen rózsaszínű pillanatokért érdemes megszületni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése