Megfigyeltem, hogy ha valaki nem tud az illető ország nyelvén - legtöbbször - automatikusan német szavakkal próbálkozik - bármilyen nyelvterületen. Mintha nem lenne mindegy, hogy például Hollandiában milyen nyelven nem értik meg őt.
De előfordult ennek az ellenkezője is.
Egy kollégám mesélte az alábbi német nyelvterületen megtörtént esetet. A főnököknek be kellett jelentkezni a mindenkori magyar konzulnál egy-egy nagyobb állami kiállítás, Magyar Nap szervezése ügyében.
A konzul vadi új volt, első munkanapját töltötte az állomásán és hát nem is tudott németül. Ez úgy derült ki, hogy amikor tárgyalás közben csengett a telefon, ő azonnal felkapta a kagylót és szótagolva, de jó hangosan beszólt:
" I am consul! you who?"
Juhejjj! A kollégák csak igen nehezen bírták ki, hogy ne nyerítsenek a röhögéstől. Azt ugye mondanom sem kell, hogy a történet gyorsan bejárta a maga "nagy-körét" és attól kezdve az egész kiállítás csak huhogott!
JU - HÚÚÚÚÚÚ!
-------------------------------------------------------------------------------------------
Azt is megfigyeltem, ha a "csak magyarul tudók" valamit el akarnak magyarázni, vagy éppen kérdezni, akkor rögtön szótagolva kezdenek el beszélni.
NSZK-ban, egy szakkiállításon történt, egy elegáns, külföldi ügyfél be akart a menni a magyar standra, de valahogy nem találta az erődszerű zárt kiállítás bejáratát, ezért hátulról próbálkozott. És a hátsó kis ajtónál ott állt az "Ipar".
- Itt nem lehet bemenni, mert ez raktár! - kezdte szépen, halkan udvariasan.
A külföldi nem adta fel, látva, hogy ott igenis van egy ajtó, és neki azon be kell menni!
- Nem érted? ez raktár! Rak-tár-rő! - harsogta a mi emberünk - Rak-tár-rrrőőő!
És nem volt mese, elűzte az ügyfelet, aki elég nagy megrendelő volt. Évekig leveleztek vele, hogy sorry-entschudigung.
-------------------------------------------------------------------------------------------
Egy másik kiállításon, szintén Németországban, az egyik üzletkötő várta-várta az ügyfelét, de az csak késett, nem jött. Az üzletkötőnek meg ki kellett menni. De sürgősen.
Megkérte az ott lévő "Ipart", hogy ne engedjék el a külföldit, ha őt keresik, mondják el, hogy elnézést, ő rögtön jön vissza. A valóságban így játszódott le a jelenet:
Jött az ügyfél, szinte abban a percben, ahogy az üzletkötő kiszaladt a klotyóra
- "Guten Tag, Ich suche Frau XXXYYY!" - köszönt udvariasan az elegáns német úr, keresem XY asszonyt...
- Hinaus! Hinaus! - volt a válasz, és még mutogatott is kifelé a hölgy...
Ami azt akarta (volna) jelenteni, hogy most ment ki a keresett személy, és arra ment, ellenben ez a HINAUS - mondjuk a magyarul a MARS KI! megfelelője.
Hát ebből sem lett nagy üzlet! csak egy újabb szállóige.
---------------------------------------------------------------------------------
Persze mi "nyelvtudósok" is sokat ökörködtünk.
Norvégiában, Oslóban történt. Nagyon fáztunk, mert november volt és az építés alatt szinte egyáltalán nem fűtötték a pavilont, olyan 15-16 fokban dolgoztunk. Nagykabátban, vacogva. Őszintén csodáltuk a viking villanyszerelőket, hogy ők nem fáznak egy szál kockás ingben fent a létrákon.
És akkor egy Hungexpós építész kollégámmal szórakozásképpen elkezdtünk egymással "beszélgetni" illetve halandzsázni - angol szavakat ragasztottunk teljesen értelmetlenül egymásután, így
- If you maybe do you know?
- Do you, do you!
És nagyokat röhögtünk, hogy ne fázzunk annyira. És ekkor a derék norvég villanyszerelők is érdeklődni kezdtek, hogy milyen nyelven beszélünk mi.
- Természetesen magyarul! nyugtattuk meg őket...
- Hogy hasonlít az angolra! - csodálkoztak erősen, mert úgy tudták, hogy mi másokkal vagyunk egy nyelvcsaládban
Viszont mi, az építész kollégával, még évekig így hívtuk fel egymást telefonon, itthon:
- ifjumébidujuno? - duju! duju!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése