2010. június 23., szerda

Papa Joe Jazz-lokál és villamosjegy Kölnben, anno 1985

  Képen a Jazz-lokál alapító Papa Joe látható

1985
Emlékezzünk mi is történt úgy nagyjából ebben az évben:
Nobel díjat kapott isten embere, a Dél afrikai püspök Desmond Tutu (jól elszórakoztunk a nevével. ) Forgalomba hozták az első ABS fékeket (persze nem a Ladákban és Škodákban). Meghalt Konsztantyin, Csernyenkó és Gorbacsov lett a főnök (főtitkár.) Fagyálló folyadékot találtak a Burgenlandi borokban. Borisz Becker tenisz sztár  lett és életében először megnyerte a Wimbledont. Molnár Csilla 16 éves Fonyódi gimnazistát hazánk szépségkirálynőjévé választották, miközben a Haley üstökös egészen közel haladt el a Földünk mellett.


Mi meg szerencsére kiküldetésben voltunk az NSZK-ban, egy varázslatos városban a Rajna partján, Kölnben, nyáron.
Magánháznál laktunk, ez kellemes volt, a szoba nagy, tiszta, kényelmes, a házinéni pedig csoda reggelit szolgált fel, amit magánszállás esetén SOHA nem vontak le a napidíjból. A néni, bizonyos Frau Pohlig, imádta a magyarokat, visszatérő törzsközönsége volt, nem volt könnyű bejutni hozzá lakónak. Minden alkalommal a következő évi szállást foglaltuk le, írásban. Ő egész nap a különféle utazási irodák ajánlatát tanulmányozta, mert az így - szobakiadással megkeresett pénzét kizárólag társasutazásra költötte. Törökországot imádta különösen.
Isteni sört ittunk munka után a belvárosban, a Sachsen-Hauserokban (szász házakban) kedvencünk a hangulatos Papa Joe nevű krimó volt, ahol 1,20 DM volt a Kölsch (2 deci finom - jéghideg, világos sör). És főleg remek jazz zene szólt (sokszor élőben) és akkor már nem is nagyon lehetett beférni a krimóba.
A falakat, de még a plafont is réges-régi fotók (köztük szép számmal megbarnult, ódivatú élveteg mosolyú, mindenhol csupa szőr delnőket ábrázoló akt fotók) századeleji keretekbe foglalva, antik zenegépek, ősöreg hangszerek díszítették.
Micsoda hangulata volt! Itt még zsíros kenyeret is adtak, sok-sok hagymával, jól megsózva, olcsón - biztosan azért, hogy utána több sör fogyjon.
A Papa Joe-s bulik után ki-ki ment haza a szállására, és miután jó fáradtak voltunk, legtöbbször villamossal utaztunk, már nem gyalogoltunk... és ez bizony sok-sok pénze került.
Ez a kép sokkal később, egy másik cégtől, egy másik kiküldetés alkalmából készül, de Kölnben, a Papa Joe-nál


Aznap délután, még ott  ott dumáltunk zárás előtt a Herren Mode Woche Kiállítási standján, ügyfél már nem jött aznap, mi meg ettük a kiállítási repi-ropit, sós mogyit, és ittuk lónyálnak becézett cukros üdítőket, na meg az aznapi kb. 23.-ik kávét, és a pletykázástól igen jó hangulatban szidtuk a németeket, akik már megint úgy felemelték a villamosjegy árát, hogy rámegy a fél napidíjunk...
- Miért vesznek olyan drága jegyet? - kérdezte csodálkozva az egyik zseniális kiküldött.
Ő volt az "IPAR".
Ahogy már korábban is írtam, ez a lenéző, lesajnáló jelző azokra a szegény páriákra vonatkozott, akik történetesen nem a Hatalmas (devizával rendelkező) Külker cégnél dolgoztak.
Az "Ipar" drámája abból állt, hogy hiába volt gazdag, esetleg igen gazdag - forintban - egy textil gyár (na meg a vezetője) devizája mégsem volt. Devizája kizárólag csak a deviza-gazdának, azaz a Külker Vállalatnak volt. A devizával, a kiküldetéssel pedig nagyon jól tudták manipulálni egymást a Nagyok. Azokban években, amikor sajnos zárva volt a határ, ezek az 5-6 napos - néha hosszabb - nyugati utak nemcsak jó kis szakmai kitekintést, bevásárlási lehetőséget, de státusz szimbólumot is jelentettek. Mindenki ezt irigyelte.

Az "Ipar" kasztja igen széles skálán mozgott, volt köztük nagy tudású, olykor akár még nyelvet is beszélő igazgató, kereskedő, de a legtöbben mégis "jutalomból" utaztak ki és sokszor egyetlen szót nem ismertek, nem beszéltek semmilyen nyelven. Fényes karrierjüket nemegyszer a kontraszelekciónak köszönhették.


De térjünk csak vissza a kölni villamosjegyhez.
- Nekem másfél márkába kerül egy jegy, kétszer kell átszállni és utána még gyalogolok is jót a kiállításra, ez nem kevés, naponta kétszer ..panaszolta az egyik kolléga
- Az én jegyem viszont csak 40 pfennig!- büszkélkedett az Ipar
- És hol kapni ilyen jó olcsó jegyet? - ütött meg mindannyiunkat nyomban a guta, hogy valami szuperből kimaradunk.
- Automatából veszem a villamosmegállóban - vágta ki öntudatosan az Ipar.
- Megmutatná nekünk is?
- Szívesen, itt van az egész heti kollekció, - és kitett vagy 10-12 darab gondosan lyukasztott jegyet.
Mi elhűlve nézegettük  a sok-sok becsületesen kezelt HUNDE TICKETET (azaz a kutyajegyet)
- És szokott hozzá ugatni is? kérdeztük félve, de halált megvető bátorsággal, mert hogy elég nagy beosztású elvtárssal álltunk szemben.
A hatás frenetikus volt!

Ahogy elmondta később, mikor már jól kiröhögtük magunkat, ő megnézte a táblát a megállóban, gondosan tanulmányozta, hogy milyen jegyek kaphatók, és miután igen jól döntött, megnyomta a létező legolcsóbb jegy gombját.Becsületére legyen mondva, hogy ő is harsogva nevetett.
Nagy szerencséje volt, hogy egy hétig nem találkozott sem kalauzzal, sem ellenőrrel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése