A Kozmosz Szállodában uszoda is volt! és én ezt tudtam előre, úgyhogy hajnalban a kis fürdő ruhámmal és a kis törülközőmmel levonultam úszni.
"Zakrütó! " ( Zárva) - ütköztem bele a táblába.
- Na és mikor nyitják ki? minden nap délelőtt 10-11-ig lehet úszni!
- De miért? akkor senki sem használja !
- Ez a nyitva tartás rendje - mondták.
És a sok kis csalódott, szintén úszni szándékozó japánnal és más turistával, üzletemberrel el jöttünk a paradicsom kapujából.
Akkor megyek reggelizni - gondoltam magamban! Ha már ilyen jó korán felkeltem! - és természetesen az étterem ajtaja is zárva volt!
Odabent a pincérek reggeliztek, mert ezt a szakszervezetük biztosítja nekik - terjedt el a rémhír, ami akár még igaz is lehetett... de a sok kis japán belökte az ajtót és a népség beáramlott az étterembe.
Meg kell mondanom, hogy nagyon szép és gazdagon terített volt az étterem.
Odaléptem a hatalmas puccos szamovárhoz és elkezdtem engedni a csészébe a teát.
Elég bizonytalan, mondhatni zavaros vízszíne volt a tűzforró lének, ráadásul hiába csavargattam a szamovár zárját, semmiképpen nem akart elállni a tea folyása.
És miután az első csésze teljesen megtelt, vettem egy másikat - abba folyattam tovább a vizet, és miközben kétségbe esetten próbáltam elzárni a csapot, hiába csavargattam körbe-körbe, az csak nem sikerült.
Ekkor odalépett egy (tapasztalt) japán úr, és egy mozdulattal elzárta csapot.
Ekkor tudtam meg, hogy a szamovárból akkor jön a víz, ha a csap a csővel egy irányban áll, és ha keresztbe csavarom, akkor elzárom.
Igen, ez ilyen egyszerű. Ha tudja az ember.
De ezzel így el is ment a kedvem ettől a szamovárból folyó a vízszínű létől , és akkor megláttam, hogy a termetes pincér csajok csodaszép teás findzsákat hordanak körbe a teremben.
Hurrá, ez kell nekem! Az egyikből én is elkezdtem a csorgatni a teát egy újabb nagyméretű csészébe.
A pincérek meredten nézték, hogy mit csinálok!
- Csak nem sajnáljátok? gondoltam - svéd asztal van - és bár kicsit erősnek találtam, mégis megittam.
Nem kellett volna.
Ez volt a sűrítmény! Az a méregerős eszencia, amit a szamovárból kiengedett vízzel hígítanak.
Mire beértem a Kirendeltségre már nagyon erősen vert a szívem...
Több teát nem ittam Moszkvában.
Ezen a képen az Osztankínói TV torony látható és az Űrhajós emlékmű. A régi fotó kicsit már megbarnult, de legalább nem jogdíjas, én fotóztam.
Vacsora
Este újra felkerestem a Kozmosz szálló szépséges és remek, 5 csillagos önkiszolgáló éttermét, mert Pesten a kolléganők a lelkemre kötötték, hogy feltétlenül próbáljam ki a Szoljankát.
"Ggye szoljanka?" - kérdeztem célratörően a pincér-felszolgálót.
"Tam" (ott)! mondta- és azon nyomban el is tűnt. A pulton a csillogó-villogó, rozsdamentes, süllyesztett cséverekben három féle leves is gőzölgött.
Fogtam egy szép, nagy, öblös merőkanalat, hogy szedjek magamnak egy kis levest, és ahogy belemerítettem a széles és mély tálba, furcsa kemény tárgyak akadtak bele..
Igen, igen! azok is mind-mind merőkanalak voltak - lehetett vagy 5-6 darab is.
Ezen annyira meglepődtem, és akkorát röhögtem, hogy ijedtemben ez az utolsó merőkanál is kicsúszott a kezemből és örökre eltűnt - a többi közé - levesben.
Elsüllyedt, mint a Titanic.
Így nem ettem akkor Szoljankát, mert ugye mondanom sem kell, azonnal továbbálltam attól a pulttól, és inkább ettem egy kis Kijevi jércemellet, az legalább nem folyékony.
Maszek taxi.
Én is odaléptem az egyikhez - egy szép nagy Pobjeda kocsi sofőrjéhez és csak annyit mondtam neki
"Tretyakov."
"Pjáty rubel" - mondat ő, "Tri" - feleltem én - és lehet, hogy kettő is elég lett volna!?
"Da, pazsaluszta!" és már mentünk is.
A képtár nagyon szép és gazdag, imádtam a Repin képeket, a reprókból jól ismert Hajóvontatók a Volgán-t, a szép erdei mackós képeket, de volt ott véresebb is, mint Verescsagintól a Sipka szorosban minden csendes című kép. De a legjobban Ajvazovszkij romantikus tenger képeit szerettem, senki nem tudott úgy vizet festeni, mint ő, kedvenc képem a Kilencedik hullám.
Vissza a Vörös térre már trolival menten, a jegy ára 6 kopejka volt.
Persze nem volt aprópénzem, - persze, miért is lett volna? és az egész troli az én pénzemet váltotta - kedvesen, segítőkészen, és nem tudom, hogy csinálták, de a végén megkaptam a jegyemet is és az összes visszajáró apróval.
Még beszaladtam a Gum Áruházba is - ez is nagy kaland volt - ebben az évben 2-3 rubelért - kis szerencsével, eredeti francia illatszereket (Lancome arckrémet, Bourjoise szemceruzát és Miss Dior parfümöt ) lehetett venni.
Az Olimpia két héttel később kezdődött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése